Átlagos 2017. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. november 8.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Februárban jártunk itt utoljára, lenyűgözött bennünket,így szeptemberben is eljöttünk, az idő kegyes volt hozzánk, "hétágon" sütött a nap. A szobánk elég pici volt, de kárpótolta, hogy a strandra nyílt az erkélyajtó. Kinti-benti fürdő tényleg "mindent" visz. A személyzet kedves, szolgálatkész, a fürdő területén üzemeltetett vendéglátó egységek, butikok dolgozói is kedvesek, az árakról nem is beszélve! Az étkeztetés beárnyékolta a 3 nap 2 éjszakánkat. Vacsoránál mindkét este 1-2 étel ugyanaz volt ( s nem frissen sütve, hanem melegítve ), a harmadik egy kicsit "átalakítva". Reggelente joghurt csak akkor volt, ha kértünk. Második reggel már kicsit szégyenkezve! Sőt, ekkor már mustár sem volt, pedig ez alap! Nincs: volt a válasz. Ez történt szeptember 10-12 között. Így hogy ajánljam bárkinek is?
8 éve jártunk utoljára a szállodában, azóta sokszor voltunk Cserkeazőlőn, de a szemben levő apartman szálló lett a kedvencünk, ide vacsorázni jártunk át. Karácsonykor ellátás nélkül nem mertünk foglalni, a svédasztal pedig itt tűnt a legjobbnak, így újra ide jöttünk. A fekvés továbbra is kiváló,...
Már több ismerős említette, milyen jó kis fürdő van Cserkeszőlőn, ezért jöttünk ezúttal ide. Parkoló a szálloda udvarán van, de ahogy láttam, csak korlátozott számban, viszont ingyenesen. Mi még elfértünk, de akinek már nem jut hely, az szemben egy nagy parkolóban napi 1000 forintért tud...
Két alkalommal, voltunk hotelben. Második alkalommal töltöttünk 1 hetes, gyógykezelésekkel egybekötve, 3-an voltunk az apartmanban, kényelmesen elfértünk. elégedettek voltunk. Az árnyékolta be a pihenésünket, hogy sajnos nincs lift a hotelben, emiatt a 83 éves anyukámnak nehéz volt a...