Szörnyű 2014. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 6.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nagy reményekkel mentünk be ebbe a KÜLSŐLEG igen vonzó csárdába. De sajnos hamarosan csalódnunk kellett az alábbiak miatt. Megérkezésünket követően kb. 10 perc múlva érkezett a pincérhölgy. Leadtuk az étel és ital rendelést, szerintem érthetően. Ennek ellenére hatalmas káosz következett. Kezdve ott, hogy 15 perc múlva kaptuk meg az italokat, úgy hogy a pincérnő figyelmét már felhívtuk arra, hogy még az innivalókat nem kaptuk meg. Ráadásul a kért 1 dl bor helyett 2 dl érkezett. Ezek után érkeztek az ételek, úgy, hogy evőeszközök nem voltak az asztalon. Ismét jeleztük ezt a problémát is. Majd kihozták a brassóit főtt burgonyával, holott az étlapon pirított burgonyával szerepelt. Megint szóltunk. A fokhagymás mandulás pisztráng friss zöldségekkel rendeltük, ennek ellenére ezt is főtt krumplival tálalták. Az ételek mennyisége kevés valamint kihűltek. A fenti tévedésekre a pincérhölgy azzal védekezett, hogy ő a szakácsnak a kért rendelést adta le. Kárpótlásként a hosszadalmas kiszolgálásért ingyen 1 fagyikelyhet ajánlottak fel.
Isteni ételek, rendkívül udvarias és gyors kiszolgálás. A tulajdonos kedvessége és a környezet miatt igazán vendégnek érezhettük magunkat. Mikor megtudták, hogy a 44. évfordulónkat ünnepeljük, még ajándékkal is kedveskedtek nekünk, így téve még emlékezetesebbé ezt a napot. Ha arra járunk,...
Nyaralásunk utolsó napján álltunk meg itt ebédelni ,ebben csárdában. Az ételek rendkívül finomak és bőséges adagokban érkeztek. A kiszolgálás kiemelkedően kedves és figyelmes volt, külön köszönet Marcsinak a mosolygós, barátságos hozzáállásáért. Kata és családja Nyíregyházáról
Csak dicsérni tudom!!!Hatvanban lakunk és Csopakon nyaralunk 5.éve!Minden alkalommal ide járunk étkezni!Nagyon szép hely,kiválóak az ételek(kiváló a szakács)és kiváló kiszolgálás!!!További sok sikert,sok vendéget és jó egészséget kívánunk Sándornak és családjának!