Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csalódás a Balaton partján

Hotel Kagyló CsopakHotel Kagyló Csopak a térképen

Szörnyű 2013. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2013. szeptember 12.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Idén nyáron voltunk itt családdal és barátokkal. Sajnos nagyon nagy csalódás volt a hely. A honlap alapján és az ára alapján sokkal jobbra számítottunk. A berendezés nagyon régi, amivel alapvetően nincs problémám, de sajnos ezek már használhatatlan darabok voltak, így például az éjjeli szekrényből hiányzott a fiók, a polc és az ajtó is, csupán a szekrény váza volt meg. A hűtő zárlatos volt, és hűteni nem hűtött, de folyamatosan szikrázott a konnektornál. Hiába szóltunk, az ott tartózkodásunk alatt nem javították meg, ahogyan a kiégett égőt sem. A fürdőben a zuhanyzó ajtaja leszakadt, és a javítással nem bajlódtak, inkább felszereltek egy függönyt. Az ott tartózkodásunk alatt egyszer sem takarították ki a szobát, és a szemetet is csak egyszer vitték ki. Az alkalmazottak úgy láttuk, mindent megtettek, ami az ő hatáskörükbe belefért, sajnos szerintem a vezetőséggel van probléma, amit mi is tapasztaltunk. Az ottani étkezéseket senkinek sem ajánlom, ugyanis nem azzal van probléma, hogy nem ízlik (teljesen változó, hogy kinek milyen a szájízlése), hanem azzal volt a probléma, hogy kevés volt. Bár elvileg kiporciózott adagok voltak, de volt olyan reggel, hogy mire leértünk már nem jutott mindegyikőnknek se zsemle, se kenyér. A vezetés hozzáállását mutatta, hogy elvileg előre kijelölt asztalok voltak a szobaszámok szerint. Egyik reggel leültünk az éppen akkor számunkra kijelölt asztalhoz, és hirtelen ott termett egy külföldi csoport, és durván felállítottak, és szó szerint fizikailag ellöktek minket onnan. Mi próbáltuk a kulturált: "Do You speak English? Francaise? Deutch?" stílusnkat elővenni, de káromkodáson kívül semmit választ nem kaptunk. Gondoltuk, jelezzük a problémát a vezetőség felé, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy "Mi az? Magunk tán' nem akarnak reggelizni?" Ezek után már nem volt meglepő, hogy amikor vacsoránál megkérdeztük, hogy a menü (ugyanis a kiírt menü valahogy egyik este sem valósult meg), akkor a pincérlány azt válaszolta, hogy "Nem tudja, mert a szakács csak úgy összedobta." A döbbent tekintetünket látva kissé megszeppent, és gyorsan közölte, hogy "De azonnal utánanéz, ha kívánjuk." A medence sajnos nagyon kicsi, inkább gyermekeknek való, mi nem tudtuk használni. A meghirdetett wifi csak az előtérben működik, és ott is leginkább csak a szálloda által kitett egyetlen számítógépen. Egyéb kellemetlenségünk is adódott a szállodavezetés rugalmatlansága miatt, ugyanis az egyik barátunk lejött egy napra motorral hozzánk. Mivel csupán 4 órára jött, így gondoltuk, beteszi a cuccát a szobába, hogy ne kelljen külön kabint fizetnie a strandon. Az elmúlt években többször volt már ilyen, és soha eddig egyik szállodának sem volt kifogása ez ellen, itt viszont sajnos a szálloda vezetője közölte, hogy csak akkor tehetjük meg, ha a barátunk kifizet egy szobát egy napra. Mikor mondtuk, hogy biztosan félreértett minket, nem fog itt aludni, csupán a motoros ruháját helyezi el a szobában, erre az úr közölte, hogy nincs módjában megengedni, hogy akárcsak mi is felvigyük a ruhát a szobába, hacsak nem kifizetjük a plusz szoba árát. Miután érdeklődtünk, hogy ha ez esetben szeretnénk egy plusz szobát, akkor mi a teendő, a vezető jelezte, hogy nincs már üres szobájuk, úgyhogy ez csak úgy lehetséges, hogy a plusz ember kifizeti a szoba árát, de valamelyikőnknél alszik a földön...
Csopak kedves hely, a strandja szuper, de kifejezetten keserű szájízzel távoztunk a szálláshelyünkről. Remélem, hogy a vezetőség hamarosan változtat a hozzáállásán, mert amúgy a szálloda elhelyezkedése kedvező, közel van a vasútállomás, és a strand is. Kicsit több odafigyeléssel és vendégszeretettel egy retró, kedves hely lehetne belőle. Mindenesetre a jelenlegi helyzetben senkinek sem ajánlanám.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Kagyló további értékelései

2016.08.07a párjával
Kellemes meglepetás a Hotel Kagyló Csopakon. Kívül szerény megjelenés, pedig belül gazdag és értékes tartalom. Nem az épületre és a berendezésre értve,- mert az erősen retró - hanem az állandó személyzetre,akik nap mint nap folyamatosan jelen vannak. Szinte egész nap a vendégek kedvében járnak,...
2016.05.03gyerekekkel
Gyenge
Családommal nagyon szeretjük a Balatont, így úgy döntöttünk, hogy az egyik kedvelt helyünkre Csopakra megyünk. A szállodáról tudtam, hogy régi, sőt még valahol ki is emelték, hogy retro-hangulat, de azért azt nem gondoltuk, hogy ennyire. Ahogy beléptünk megcsapott az a "régi" szag , viszont a...
2014.08.08gyerekekkel
Először jártunk itt. Nem mondom, hogy nem okozott fejfájást a döntés, hogy be merjük-e vállalni. A hotel honlapja nem bőbeszédű, nem sok információt kapni róla. Sajnos az értékelések sem gyakoriak, ezért is igyekszem viszonylag objektív képet adni. Sokszor jártam már Csopakon, így kívülről...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Aura Hotel Balatonfüred - Last minute ajánlat
Last minute ajánlat
2024.12.20-ig
Aura Hotel Balatonfüred
46.665 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred - Hajókázás a Balatonon
Hajókázás a Balatonon
04.22-10.11.
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred
46.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
CE Plaza Hotel Siófok - Négycsillagos wellness teljes ellátással
Négycsillagos wellness teljes ellátással
2024.06.02-ig
CE Plaza Hotel Siófok
74.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től teljes panzióval