Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egyszerű, tiszta, olcsó útmenti kocsma

Gumihangya DobozGumihangya Doboz a térképen

Átlagos 2016. januárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. január 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Valljuk be, az ember nem túl gyakran fordul meg Dobozon. Valahogy most mégis egy hónap alatt kétszer is megesett ez velem. Első alkalommal Eger fele igyekeztünk Aradról s úgy döntöttünk, hogy átvágunk Gyulától a magyar alföldön, nem megyünk autópályán. Doboznál volt az első megálló. Pár napja Hódmezővásárhelyről igyekeztünk Nagyváradra s ismét elmentünk a Gumihangya mellett, ezúttal már nem álltunk meg.
A Gumihangyában gondosan ügyeltek arra, nehogy véletlenül a választékba belekerüljön valami izgalmas minőségi ital. Igaz ez a borokra, a sörökre, a töményekre is jó eséllyel, de ez már nem biztos, mert a Ház pálinkája akár jó is lehet. (Ára rokonszenves, 3 cl 180 ft) A boroknál nincs feltüntetve a pincészet, de sejteni lehet, hogy valamelyik nagyipari vállalkozás teszi az asztalra őket. Az árak barátságosak, csapolt Kőbányai 200 forint korsónként, van literes korsó is, amit szeretünk, de most kihagytuk. A borok decije 70 forinttól (Homokgyöngye) 210-ig mozog (Cabernet Sauvignon, nem tudni honnan). Nem számítva az aszút, ami 500. Az meg aszú, egyébként már nem hozható forgalomba mert 3 puttonyos.
Mi kávét illetve teát kértünk, iható volt ez is, az is ára is barátságos, 130 a kávé, 260 a tea.
A beltér nem kissé jellegtelen, bár értékeltük, hogy vannak szeparék meg wurlitzer. No és tisztaság, ami az útmenti kocsmákban nem általános.
Egyszer jó volt, nem lesz a törzshelyünk.
Az ételrovatban az italválasztékot illetve a kávét díjaztam.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (9)
Gumihangya Doboz - Külső képGumihangya Doboz - Étlap/itallapGumihangya Doboz - EgyébGumihangya Doboz - Étel/italGumihangya Doboz - EgyébGumihangya Doboz - BelsőGumihangya Doboz - Étel/italGumihangya Doboz - Külső képGumihangya Doboz - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Corvin Hotel Gyula - Szerelem luxuskivitelben
Szerelem luxuskivitelben
2024.09.01-ig
Corvin Hotel Gyula
74.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Gyula - Napi ár fürdőbelépővel
Napi ár fürdőbelépővel
2025.03.01-ig
Hunguest Hotel Gyula
44.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Komló Hotel Gyula - Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
2024.12.23-ig
Komló Hotel Gyula
70.852 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval