Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Változó színvonalú ételek, jó dizájn, jó kiszolgálás

Nádas Csárda EbesNádas Csárda Ebes a térképen

2020. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2020. március 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Nádas csárda kifejezetten jó élményem volt 2007-ben, amikor családilag, Bodrogkeresztúr fele igyekezve ültünk be ide, az maradt meg, hogy volt néhány nem jellemző, nem túl gyakori halételük, például marinált, savanyított ponty. A csárda jó ideig zárva volt, legalábbis elautózva mellette így tűnt.
Az utóbbi időben, mivel Nádudvaron a párom révén meg-megfordulok, vettem észre, hogy van mozgás a csárdában.
Két jóbarátommal be is ültünk múlt hónapban, potom pénzét kínálják a korlátlan fogyasztást, tény, hogy gyengécske ételekből. Volt köztük tűrhető (pl a csülökpörkölt és a libacomb) és volt kritikán aluli is, például a rántott sajt illetve gyenge, mint a rétes. A zöm pedig középszerű. Rendeltünk egy adag haltepertőt az a la carte étlapról, ami gyönyörűen volt tálalva, jó alapanyagból származott, kár, hogy túl vastag volt a panír rajta. Összességében átlag felettinek, kb 3,5 pontosnak ítéltük ezt a fogást, amit azért kértünk, mert társaim nem ettek még haltepertőt.
A kiszolgálással meg voltunk elégedve, társaim számára az is nagy élmény volt, hogy húzathatták a cigánnyal, a dalválasztást rám bízták. Első választásomat, a „Szép vagy, gyönyörű, vagy Magyarországot” megbeszélte a prímás a bandával, kiderült, hogy nem tudják eljátszani, „mert nincs ott a kotta”, de az „Ott ahol zúg az a négy folyót” elhúzták, még énekelt is a prímás nekünk, nem tudta az egész szöveget, de amit tudott, az el is énekelte. Értékeltük az igyekezetet.
A dizájn tetszett, klasszikus csárda-imázs, ami nekünk bejön.
Összességében jó élmény volt ez, 4 pontot megér nekem, ha a konyhát díjaznám csak, mint ahogy az étteremkalauzban szokás, akkor nem lenne több 3 pontnál.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (16)
Nádas Csárda Ebes - Étel/italNádas Csárda Ebes - Étel/italNádas Csárda Ebes - BelsőNádas Csárda Ebes - BelsőNádas Csárda Ebes - Étel/italNádas Csárda Ebes - BelsőNádas Csárda Ebes - Étel/italNádas Csárda Ebes - Étel/italNádas Csárda Ebes - BelsőNádas Csárda Ebes - BelsőNádas Csárda Ebes - Külső képNádas Csárda Ebes - Külső képNádas Csárda Ebes - Külső képNádas Csárda Ebes - Étel/italNádas Csárda Ebes - Étel/italNádas Csárda Ebes - Étel/ital

Nádas Csárda további értékelései

2023.09.22a párjával
Kiváló
Nagyon hangulatos hely, többször jártunk már itt, mindig elégedettek voltunk. Az ételek hamar elkészülnek és nagyon finomak. A kiszolgálás kedves, többször érdeklődnek, minden rendben van e. Az árak sem vészesek, viszont hatalmas adagok.
2021.12.06a párjával
Kiváló
Barátunkkal tértünk be ide, aki előre asztalt foglaltatott. Rendben is volt, vártak minket. Szépen hajtogatott szalvéta volt, míg a többi asztalnál csak simán. Többen is étkeztek jöttünkkor. A régi épület szépen felújítva, belül is náddal és régi tárgyakkal. Illatosítással fokozták a hangulatot....
2021.09.25a párjával
Szeretjük a csárdákat. Magyaros ételek,és ami nem utolsó szempont normális adagok jellemzőek rájuk. Ezért választjuk ma a Nádas csárdát. Telefonkérdésünkre az étterem szivesen lát bennünket. Érkezés 14,20-kor. A külső,levegős előtérben ülünk le. Nincs tömeg,a személyzet ura a helyzetnek....
Népszerű szállások a környéken
Anna Vendégház Hajdúszoboszló - Pihentető kikapcsolódás
Pihentető kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Anna Vendégház Hajdúszoboszló
120.000 Ft / 2 fő / 6 éj-től félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
132.000 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Spa ajánlat fürdőbelépővel
Spa ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.22-ig
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
107.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval