Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Igazi csárda!

Nádas Csárda EbesNádas Csárda Ebes a térképen

Kiváló 2021. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2021. december 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Barátunkkal tértünk be ide, aki előre asztalt foglaltatott. Rendben is volt, vártak minket. Szépen hajtogatott szalvéta volt, míg a többi asztalnál csak simán. Többen is étkeztek jöttünkkor. A régi épület szépen felújítva, belül is náddal és régi tárgyakkal. Illatosítással fokozták a hangulatot. A pincér már jött is és rendeltük az italokat. Hamar megkaptuk, de az étlap bőséges, nehéz volt a döntés. Végül orjaleves mellett döntöttünk, ami úgy volt tökéletes ahogy volt. A konyha igényessége, hogy hozzá 3 féle paprikát is felszolgáltak. A 2. fogást 3-an 3 félét ettünk, vagyis ettünk belőle, mert akkora az adag, hogy be kellett csomagoltatni, de amint láttuk ez itt megszokott dolog, mindenki csomaggal távozott. Mindegyikünké finom volt. Nagyszerű hely, remek vendéglátók! Még visszatérünk!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló

Nádas Csárda további értékelései

2023.09.22a párjával
Kiváló
Nagyon hangulatos hely, többször jártunk már itt, mindig elégedettek voltunk. Az ételek hamar elkészülnek és nagyon finomak. A kiszolgálás kedves, többször érdeklődnek, minden rendben van e. Az árak sem vészesek, viszont hatalmas adagok.
2021.09.25a párjával
Szeretjük a csárdákat. Magyaros ételek,és ami nem utolsó szempont normális adagok jellemzőek rájuk. Ezért választjuk ma a Nádas csárdát. Telefonkérdésünkre az étterem szivesen lát bennünket. Érkezés 14,20-kor. A külső,levegős előtérben ülünk le. Nincs tömeg,a személyzet ura a helyzetnek....
2020.03.13barátokkal
A Nádas csárda kifejezetten jó élményem volt 2007-ben, amikor családilag, Bodrogkeresztúr fele igyekezve ültünk be ide, az maradt meg, hogy volt néhány nem jellemző, nem túl gyakori halételük, például marinált, savanyított ponty. A csárda jó ideig zárva volt, legalábbis elautózva mellette így...
Népszerű szállások a környéken
Anna Vendégház Hajdúszoboszló - Pihentető kikapcsolódás
Pihentető kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Anna Vendégház Hajdúszoboszló
120.000 Ft / 2 fő / 6 éj-től félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
132.000 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Prémium nyár
Prémium nyár
2024.09.01-ig
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
140.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval