Átlagos 2015. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Párommal 5 napot töltöttünk a szállodában. A szoba elképesztően kicsi volt, alig volt hely ahová pakolhattunk volna, gyakorlatilag ha én az előtérben voltam a párom már nem tudott kijönni a szűkös hely miatt. A fürdőszoba életem legapróbb fürdője volt, a vizes ruhákat/törölközőket gyakorlatilag nem tudtuk hol megszárítani, mert nem volt hely. A törölközőszárító pedig a kádban volt, így zuhanyzás közben folyamatosan azt locsoltuk. Sem a fürdőszobai sem a szobai szemetesben nem volt zacskó ahogy egy előző komment már említette. A másik nagyon fura dolog a gurulós ágy. A kétágyas szobában össze voltak tolva az ágyak, de a felső 2 láb helyett kerekek voltak rajta, így folyamatosan elcsúsztak az ágyak egy-egy átfordulásnál, illetve az ágyból TV nézés esélytelen volt, mert ahogy felültünk az ágyban a háttámlának támaszkodva azonnal kicsúszott az ágy alólunk. A wellnessben jó, hogy sokáig van nyitva, szerencsére mi hétköznap mentünk, így sokan sem voltak. A medencék hőfoka tökéletes, nem túl hideg az úszómedence sem. Gőzfürdő egy nap sem működött. A reggeli/vacsora nem volt rossz, de különösen mély nyomot nem hagyott. Volt 1-2 szörnyű rossz ízű dolog, de mindig találtunk finom dolgokat is. A tojássaláta például ilyen volt. Az minden reggel kellett :) Összességében ha a szoba nagyobb, komfortosabb lett volna, élvezhetőbb lett volna ez az 5 nap.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Jó
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Kiváló
Hotel Eger & Park további értékelései
2026.11.02a párjával
Jó
Az elhelyezkedés nagyon jó, könnyen elérhető minden látnivaló. Ami kevésbé tetszett, az az étterem. Nagyon kicsi a választék. Tej és glutén érzékenyeknek 0 választék. Szerencsére a felszolgálók ebben segítőkészek voltak , de azért kellemetlen, hogy ezt külön kérni kellett. A wellness rész rendben...
Az éttermi étel választék a wellness ,a szálloda elhelyezkedése jó volt. Foglaláskor sajnos nem vettük észre, hogy a szálloda 2 teljesen más minőségű épületrészből áll. Igy mi a klasszikus berendezésű és véleményem szerint alacsonyabb minőségű régebbi épületben a Park Hotel részben kaptunk...
Talán ami nagyon nem tetszik hogy az emberek a svédasztalnál össze vissza mennek s szinte tolakodnak. Úgy gondolom hogy körforgalom szerűen az előttem lévőt kivárva kellene haladni. Az étteremben a rövid nadrágban lévőket tessék figyelmeztetni. Volt jelen egy angol csoport, ők igen úri emberek....