Jó
2024. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. december 27.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az élmény összességében pozitív volt, viszont vannak apró hibák amiket nehéz volt nem észre venni. A párom sosem vendéglátózott, én a szállodaiparban dolgoztam itthon és külföldön is, ennek ellenére a véleményünk sok esetben fedte egymást. Fontos megjegyeznem, sok karácsonyt és egyéb ünnepnapot dolgoztam végig életemben, pontosan tudom milyen érzés rettentő fáradtan megadni a vendégnek azt, hogy teljes elégedettséggel távozzon. A megérkezésünk pillanata már érdekesen alakult, a szobánk még nem volt kész, a recepciós kérte, hogy addig igyunk egy kávét. Azt nem mondta el, hogy ezt hol tehetjük meg és azt sem, hogy abban az adott pillanatban még nem tudunk fogyasztást a szobára terhelni de a kártyaterminál sem működik ( kézpénzt nem fogadnak el a bárban és nem is volt nálunk) ergo az első 10 percben egy megoldhatatlannak tűnő helyzet alakult ki. Az általános infókat nem kaptuk meg ( étkezések és wellness használata például) de ezen például túlmegy az ember, le van írva, a szobát megkeresem és ennyi.
A szoba szép, az ágy kényelmes és szerencsések voltunk mert a szobánk nem volt lift mellett és nem keresztezte a folyosón átmenő forgalom. Adott probléma, hogy a szobáig elképesztően sokat kellett menni, egy idősebb embernek ez komoly kihívást jelentett volna de erről senki nem tehet, az épületek adott tulajdonsága ez.
A wellness összességében kellemes volt, három apró dolog volt amire felkaptuk a fejünket, az első, hogy a gőzkabin elviselhetetlen meleg volt, normál esetben 30-40 percet is el ücsörgők benne de itt 5 perc után feladtuk ( nem csak mi). A medencék pezsgő és zubogó elemei talán mehetnének többször, egy teltháznál szerintem nem szükséges hogy csak üljünk egy élménymedencében hosszú perceket. A legkellemetlenebb élmény viszont az volt, hogy a szaunaszeánsz végeztével rengetek ember ment ki a friss, hideg levegőre és hosszú időre nyitva hagyták ránk, a medencében, pezsgőfürdőben ülő emberekre az ajtót. A szaunamester jött, ment de erre egyáltalán nem figyelt oda annak ellenére, hogy többen próbáltuk ezt jelezni.
Az ételek a reggeliknél és a vacsiknál is nagyon finomak voltak. Bő volt a választék, szép volt a tálalás, folyamatosan töltve volt a büfé, azt gondolom erre egyetlen rossz szavunk sem lehet, hálás köszönet érte. A december 25. vacsora esetén volt némi kellemetlenségünk amit a távozáskor a recepciós kollégákkal le is kommunikáltam, ez esetben megértem és tudom mennyi fáradság van ezekben az átdolgozott napokban és néha akaratlanul is ott csapódik le, ahol nem kellene.
Ha a reggelit kritikával kell illetnem akkor az az lenne, hogy az asztalokon nem volt invertár. ( a vacsinál sem) a juice gép reggel már üres volt ( ergo az előkészítésnél nem lett feltöltve ami teltháznál hiba) és a juice-os poharak alatt durván ragadt az asztal... és igen, lehet, hogy itt már a vendéglátós szemmel szemlélem a dolgot de annak is cuppan a pohara reggel, aki sosem dolgozott ebben a szakmában. ( csak talán ő nem szól ezért) Ezek apróságok talán de azt gondolom, hogy ez csak az odafigyelésen múlik.
Ez nem kritika, ezek észrevételek, mint az is, hogy az esti vacsoránál ( december 25) volt egy nagyon figyelmes és körültekintő pincér aki sokat foglalkozott azzal, ami számunkra gondot jelentett, hogy a bárban dolgozó hölgyek egytől egyig kedvesek és figyelmesek és, hogy mi erre a pár napra már kedves és jó emlékként fogunk visszagondolni.
Bízom benne, hogy a fenti sorokkal senkit nem sértünk meg, sokkal inkább olyan apróságoknak adunk hangot ( a saját és a párom nevében is) melyeket egy vendég, aki sosem dolgozott a szakmában de szintén észreveszi, nem szól mert talán nem mer vagy épp nem akar.
Nem bántam meg, hogy az elmúlt napokat itt töltöttük, sokat pihentünk, jól éreztük magunkat és jókat ettünk. Köszönjük szépen minden kedves ott dolgozó munkáját!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Eger & Park további értékelései
2025.10.18a párjával
Jó
![]()
Sokat kellett menni a házon belül , mire leértünk a kijárathoz. A szoba ablakait javítani kell! A wellness nagyon jó volt, az étel igen bőséges, hatalmas választék, kiváló minőség , udvarias munkatársak. A hotel a város közepén van, gyalog minden elérhető . Eger nagyon szép, nagy élmény volt a...
2025.10.15csoporttal
Kiváló
![]()
Az ételek kifejezetten kiválóak voltak, a pincérek 95%-a kedves, figyelmes. A recepciósok kifejezetten átlagon felüliek, főleg a fiatalember. A park szárny szobájában voltunk, nagyon tiszta és tágas volt, mindennel felszerelve. A wellness is nagyon kellemes, de a szellőztetése lehetne jobb, a...
2025.10.14a párjával
Jó
![]()
A szoba a Park részén volt, az Eger részről átjárni mint egy kis labirintus, egyszerűbb volt a Park szálloda kijáratát használni. Tetszett a régi stílusú berendezés, a francia ágy kimondottan kényelmes volt. Apró negatívum a kissé szűk tusoló, sajnos ez elég sok szálloda, vagy inkább szobatípus...
A Hotel Eger & Park legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ajánlat
84.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
118.670 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
83.980 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval