Jó 2016. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. július 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A szálloda elhelyezkedése kitűnő. Közvetlen a strand szomszédságában található és a városközpont is közel van, gyalogosan szinte minden fontos hely megközelíthető. A szobák kényelmesek, az ételek változatosak. A 3 csillaghoz képest a wellness rész is jobb a vártnál. Szintén pozitívum, hogy a strandoláshoz külön törülközőt adtak, így nekünk nem kellett 5 főre Budapestről levinni. Amivel kevésbé voltam elégedett az a légkondicionálás hiánya. A közösségi terek nem igazán voltak hűtve a nagy meleg ellenére, pedig az étteremben is volt légkondicionáló, de sokszor nem volt bekapcsolva. A szobákban nem felszereltség a légkondicionáló, de azért egy szúnyogháló az erkélyajtóra jól jött volna, hogy lehessen este szellőztetni. Ugyan az erkélyajtó feletti kis ablakon volt, de az semmire nem elég amikor a napközbeni 35 fok után kellene lehűteni a szobát. Így választhatott az ember, hogy vagy ül a sötétben és szellőztet vagy becsukja az ablakot ha esetleg olvasni szeretne még este szúnyog társaság nélkül. A tetőtéri manzárd szoba ablakain pedig egyáltalán nem volt szúnyogháló, ráadásul itt még a függöny sem igazán jelentett védelmet. A gyerekeim (ők aludtak a felső részen) csak tényleg akkor nyitottak ablakot, amikor már lefeküdtek aludni. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat és elképzelhető, hogy pár év múlva visszatérünk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Jó
Kényelem:Jó
Szolgáltatások:Jó
Étkezés:Jó
Elhelyezkedés:Kiváló
Hunguest Hotel Flóra további értékelései
2026.11.04a párjával
Jó
Nagyon jókat lehetett enni, tiszta, rendezett hotel. Az étteremmel maximálisan elégedettek voltunk. A fürdőszoba túl modern, bonyolult a zuhanyozás, a zuhanytálcában sokáig ott maradt a víz. A csapból ihatatlan víz folyik, és maximum langyos, nincs forró. A klíma nagyon hangos. A novemberi...
Eger szívében könnyen megközelíthető,tökéletes elhelyezkedésű szálloda, minimalista modern stílusban felújítva 100% tisztaság mindenhol,rugalmas, vendégközpontú hozzáállás. Az éttermet tudnám legjobban kiemelni,hangulatos,napfényes, tisztaság, jó elrendezés nagy befogadóképesség ellenére nincs...
Az ételek színvonalasak, ízletesek, ahogy ezt a Hunguest hoteleknél megszoktuk. Segítőkész személyzet. Nagyon jó az átjárás a Strandfürdőbe, amit igénybe is vettünk, sajnos a szálló saját wellness részlege igen kicsi, nem tudom mit csinálnak, amikor teltház van és hideg van átjárni a strandra....