Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kalandos keresgélés

Offi Ház Hotel EgerOffi Ház Hotel Eger a térképen

2015. májusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. május 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Azt gondolnák az emberek, hogy milyen egyszerű odajutni, de akkor ,mikor a fél város fel van ásva a felújítások miatt, külön kaland a megtalálása. Egerbe érve a GPS elkezdett félrebeszélni. Gondoltam már úgysem kell, kikapcsoltam. Nézve Eger térképét, kb. három percre voltunk, de akkor, ott, nem fordulhattunk jobbra sem balra sem. Jött a telefonos segítség kérés. A hotelt hívtam, elmondtam hol vagyok, Ők pedig készségesen,-utcanevenként navigálva ,elvezettek a várfal aljába ahol parkolhattunk. Onnan is, telefonos továbbítással , munkagödröket átugrálva, földkupacokat megmászva végre a hotelben voltunk. A csomagokért ,külön vissza, már álomút volt.A hotel vezetője 1-1 pohárka egri borral fogadott, a nagy próbatétel után jól is esett a behűtött ital. A szobánk ugyan a padlástérben volt, ami először nem igazán tetszett, de mikor felmentünk, rögtön meg is gondoltam magam. Gyönyörű bútorokkal berendezett külön társalgóval épített lakrészünk lett , város felett ellátó panorámával...mégha a Dobó tér szinte nem is látszott a földkupacoktól....szépséges volt.Az ellátásunk félpanzió volt az egri bor pedig korlátlan. Nem vagyunk válogatósak, az étel összeállításra mindíg rákérdezett a személyzet, hogy megfelel-e...vagy kigészítést is kérünk. Napközben Egerszalók, Demjén+ajándék belépő a törökfürdőbe....este vacsi, és behűtött borocska és máris eltelt az a fránya három nap. Imádtam ottlenni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (3)
Offi Ház Hotel Eger - SzobákOffi Ház Hotel Eger - KörnyékOffi Ház Hotel Eger - Szobák

Offi Ház Hotel további értékelései

2023.09.22a párjával
Kiváló
Tökéletes helyszínen, csodálatos hetet töltöttünk a Kedvesemmel.Nagyban hozzájárult,a feledhetetlen héthez,az ott tapasztalt kedves,segítőkész,figyelmes bánásmód.A tulajdonosok,a személyzet,mindenki azon volt,hogy jól érezzük magunkat.A szállás tiszta,hangulatos,az ételek...
2022.12.04a párjával
Kiváló
A hotel kiválo helyen a belvárosban mindenhez pár lépésre található igazi gyöngyszem A személyzet nagyon kedves az ételek finomak és a tálalás is kiváló a rálátás a Dobó térre az adventi kivilágitással lenyügözö a téli zárt teraszról Más alkalommal is vissza jövünk,ajánlom mindenkinek !
2022.07.13barátokkal
Szokásos éves mátrai fesztivál hétvégénket megtoldottuk egy kis egri kirándulással. Belvárosi, központi fekvésű szállást kerestünk, így találtunk rá az Offi házra, amely családi vállalkozásként (Offenbacher-család) működik több generáció óta az Eger-patak és a Dobó tér közvetlen közelében....
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Agria Vintage Apartman Eger - Egri kikapcsolódás
Egri kikapcsolódás
2024.09.01-ig
Agria Vintage Apartman Eger
56.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval