Jó
2016. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 15.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy 3 napos wellnesszezésen voltunk itt a párommal és vegyes tapasztalatokkal távoztunk. Az első benyomás egyből kellemetlen volt: mi nem kocsival érkeztünk, így elég sokat kellett mászni felfelé a hotelig, ami a megrakott csomagokkal nem volt annyira kellemes(igaz, másnap találtunk egy másik, rövidebb útvonalat, de azért oda is mászni kell). A hotel kertje, külseje gyönyörű, még saját kápolnája is van, a személyzet kedves, udvarias volt. Minket egy másik épületben helyeztek el, tetőtéri szobát kaptunk, nagy konyhával, amivel semmi problémánk nem volt, ha jól emlékszem egyedül az ágy volt kicsit kényelmetlen, az ablakokon pedig nem volt szúnyogháló. A misztikus alagútrendszeren át megközelíthető wellness nálunk abszolút díjnyertes, a wellness hatalmas és rengeteg medence, szauna található benne, az pedig külön szimpi volt, hogy habár sokszor csak mi fürödtünk, minden be volt kapcsolva. A vacsorához kétféle bort lehetett inni korlátlanul, ezek nagyon finomak voltak, viszont mivel alig volt vendég, a személyzet kissé furcsa megoldást választott: sévdasztal volt ugyan, de összesen két étel, amit nem pótoltak, ha elfogyott. A reggeli azonban teljesen korrekt volt, széles választéka miatt jobban kedveltük, mint a vacsorákat.
Összességében jól éreztük magunkat és a 10/10-es wellness miatt szívesen visszamennénk - egy olyan időpontban, amikor kicsit több vendég van.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Szent István Hotel további értékelései
2026.11.02egyedül
Kiváló
![]()
Már többször is megszálltunk ezen a helyen, és most sem csalódtunk: a szállás továbbra is kiváló ár-érték arányt nyújt. A személyzet rendkívül segítőkész, a pincérek pedig minden alkalommal végtelenül kedvesek és figyelmesek. Külön dicséret illeti a konyhát, ahol bőséges, változatos és fenséges...
2026.10.29gyerekekkel
Jó
![]()
A wellness részleg szauna és a medence kínálat jó, a kert parkos rendezett az alagútrendszer elönyös, ha nem akarsz a hidegebb hónapokban kint a szabadban járni át a fő épületbe. A konyha házias, reggelire sült vér, hurka kolbász stb. a bor kínálat korlátlan 5 fajta borból. A személyzet kedves...
2026.10.23egyedül
Átlagos
![]()
A kétágyas szobában a fürdőszobában a kád felett alul a csempe végig törött volt és hiányzott a kád felett jobb oldalt a törülköző szárító, valamint a fürdőszoba ajtót nem lehetett teljesen kinyitni, felújítás szükséges!!! Az ágyat csak az egyik oldalról lehetett normálisan használni, mi idősek...
A Szent István Hotel legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ajánlat
79.990 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi árak reggelis ellátással (1 éjtől)
41.900 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
85.272 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval