Átlagos
2018. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. október 28.Ajánlom a helyet másoknak is!
Másodszorra látogattunk el ide egy 3 napos wellnessezésre. Múlt alkalommal nagyon megtetszett az alagútrendszer, ami összeköti az épületeket, illetve a wellness részleg, ami szerintem átlagon felül felszerelt, viszont mivel épp alig volt vendég, az étkezések alkalmával alig volt kínálat.
Most ellentétes tapasztalatokat szereztünk. Sok vendég volt, így sok-sok finom kaja volt reggel és este is, a borok is nagyon finomak voltak, viszont többször hallottuk a személyzet egymás közti megjegyzéseit, amik elég kiábrándítóak voltak, akkor is, ha szemtől szemben kedvesek a vendégekkel.
A legtöbb problémánk viszont a szobánkkal volt. Földszinti szobát kaptunk, ami nem csatlakozik közvetlenül az alagúthoz, így étkezések és wellness alkalmával ki kellett menni a kertbe, ami elég kellemetlen ebben a hideg időben, hiszen az ember nem akar állig felöltözve, kabátban menni a wellnessbe, vagy akár reggelizni. A szoba berendezése is furcsa volt: 2 személyes szobában 1 éjjeliszekrény, 1 olvasólámpa, 1 szék, konnektor kevés és rossz helyen. Éjjel kiderült, hogy az ágy melletti 2 ablakon 2 utcalámpa világít be, a függöny pedig alig sötétít. Továbbá közvetlenül az egyik parkoló mellett voltunk, elég hangos volt, ha a kocsik jöttek-mentek. Utolsó nap még egy építkezés is megzavarta a reggeli pihenést a szomszédos telken. A wellness részleg továbbra is tetszik, de volt olyan időszak, amikor érezhetően túl sokan voltunk ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk. Összességében a mostani látogatás nem volt annyira pihentető mint vártam, a szoba okozta kellemetlenségek miatt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Szent István Hotel további értékelései
2026.11.02egyedül
Kiváló
![]()
Már többször is megszálltunk ezen a helyen, és most sem csalódtunk: a szállás továbbra is kiváló ár-érték arányt nyújt. A személyzet rendkívül segítőkész, a pincérek pedig minden alkalommal végtelenül kedvesek és figyelmesek. Külön dicséret illeti a konyhát, ahol bőséges, változatos és fenséges...
2026.10.29gyerekekkel
Jó
![]()
A wellness részleg szauna és a medence kínálat jó, a kert parkos rendezett az alagútrendszer elönyös, ha nem akarsz a hidegebb hónapokban kint a szabadban járni át a fő épületbe. A konyha házias, reggelire sült vér, hurka kolbász stb. a bor kínálat korlátlan 5 fajta borból. A személyzet kedves...
2026.10.23egyedül
Átlagos
![]()
A kétágyas szobában a fürdőszobában a kád felett alul a csempe végig törött volt és hiányzott a kád felett jobb oldalt a törülköző szárító, valamint a fürdőszoba ajtót nem lehetett teljesen kinyitni, felújítás szükséges!!! Az ágyat csak az egyik oldalról lehetett normálisan használni, mi idősek...
A Szent István Hotel legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ajánlat
79.990 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi árak reggelis ellátással (1 éjtől)
41.900 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
85.272 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval