Kiváló
2013. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. április 22.Ajánlom a helyet másoknak is!
Visszajáró vendég lettem! Véletlenül mentem el először. Nagyszerű volt.Egy hete jöttünk haza, és ez a harmadik találkozás volt a csodálatos vizű, és családias hangulatú szállodában.
Ami nagyon tetszett: ismerősként üdvözöltek, nagyon kedvesek voltak -mint mindig- tisztaság, rend, csendes vendégek. Naponta többször öltözködtünk, de úgy éreztük mi is, hogy meg kell tisztelnünk egymást, és a nagyon finom ételeket, a gondoskodó személyzetet. Valahol olvastam, hogy az egyik pincér megismerte a vendéget. Lehet, hogy harmadszor voltam, ám még a szokásomra is emlékezett! Csak gratulálni tudtam neki. (nem tudom, szabad-e a Jani (János) nevét megemlítenem,,,, ha nem, kérem töröljék.) Jó szívvel ajánlom szinte minden korosztálynak. Én már az idősebbekhez tartozom, de a fiatalokkal is sokat beszélgettem, és nagyon jó véleményük volt.
Külön kiemelem a változatos és nagyon finom ételeket, a szálloda tisztaságát, és a személyzet kedvességét.
Én jártam Gyulán, Parádfürdőn, és itt a Thermálparkban, Egerszalókon. Nálam ők a kiemelten első helyezettek.
Gratulálok Nekik, és az ősszel szeretnék ismét elmenni.
Köszönöm, ha elolvassák:
Károly bácsi
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Thermál Park Hotel további értékelései
2026.02.23a párjával
Jó
![]()
Látszik az új üzemeltető több törekvése: teljes személyzet csere, habár az előző is jó volt. Takarékosság: kár, hogy megszűntették az abroszt az étteremben, helyette gusztustalana műanyag alátét van a pőre asztalon, amit egy sokszor használt ruhával törölnek le és teszik rá az evőeszközt, középre...
2026.02.23a párjával
Kiváló
![]()
Ez a szálláshely sokkal jobb volt mint amire számítottunk . Az egész szállodára jellemző volt a tisztaság és a tágasság . A szobánkban az ágyon kívül volt egy kanapé, két szék és egy dohányzó asztal is . És még így is szellősnek tűnt . Az étterem szintén . Az asztalok nincsenek közel egymáshoz ....
2026.02.18a párjával
Kiváló
![]()
Ami tetszett. Érkezéskor egy órával hamarabb elfoglalhattuk a szobát. A szoba tágas kényelmes. Az étkezések jól elvoltak osztva. Reggeli vacsora menü Nagyon bőséges és finomak voltak. A személyzet aranyosak, kedvesek segítőkészek. A Wellness részleg használata korlátlan. A szoba viszont...
A Thermál Park Hotel legnépszerűbb csomagjai
Senior ár félpanzióval
102.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Vissza nem térítendő ár félpanzióval
146.205 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár 3 éjszakától félpanzióval
162.450 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Húsvét - teljes előrefizetéssel
267.402 Ft / 3 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
47.200 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Húsvét
110.250 Ft / 3 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
81.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
94.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval