Kötelesség, belső kényszer

Berzsenyi Dánielről neked is mindig Nikla jut az eszedbe, igaz? A niklai remete (pedig oda se mentél el) Szóval nekem nem, nekem inkább Szombathely, a nagy Berzsenyi szobor, meg, hogy a város kissé magáénak tekinti a költőt. Miért? Hát ez itt Kemenesalja, Vas megye. Itt született, ebben a házban. Csöngén jártam, aztán, amikor ott Weöres-Károlyi emlékházban filozofálgattunk arról, hogy a Berzsenyit adó kúriát is megnézném, a tünemény szőke segítőm azonnal telefonált, és lepaktáltuk, hogy ott várnak, addig nem zárnak be. És így beviharzottam Egyházashetyére. Ez az a ház. Látod mellette Berzsenyi fáját, lépjünk be, az épület irodalmilag hasznosul, a jelentős részében a helyi könyvtár foglal helyet, nagyon helyesen, mutatom. A Berzsenyi múzeum meg egy másik szárnya a háznak, ha úgy tetszik, itt láthatod. Ezek a tárgyak őrzik az emlékét az ellentmondásos költőnek. A korabeli bútorok, pipák és könyvek megmutatják azt a miliőt, amelyben egy vidéki földesúr élt. Hetye volt Berzsenyinek a tiszta forrás, hiába élte élete nagyobbik részét Niklán tépelődve meg gazdálkodva, a Kemenesalja volt a kiindulása mindennek. Egyházashetye nem egy hangos turistalátványosság, hanem egy elmélyülésre késztető emlékhely. Ideális úti cél annak, aki szeretne kiszakadni a mindennapi rohanásból, és megérteni, hogyan születtek a magyar nyelv legszebb, ércnél maradóbb költeményei. Személyes gondolatok: nem az magyar vagy nem magyar, akinek fáj vagy nem fáj Trianon, hanem aki járja, ismeri e hazát vagy nem ismeri.