Templommal engesztelődtem

A helyi arborétumban elszenvedett kudarc után nem zuhantam sokáig magamba, inkább a helyi templommal kárpótoltam magam. Tiszta jó, nem? Lelki seb, aztán egy ekkora templomtapasz rá. De most itt nem kell szégyenkeznem, mert ezt úgy értékelem le, hogy nyitva volt, besétáltam, és nem csak kívülről szaglásztam a falat, mint egy kóbor kutya. De a templomoknak ez dolga, nem? Hogy nyitva legyenek. Ez egy közszolgálat, nem egyszál felkent fütyi magánbirodalma, aki akkor enged be, amikor ráér vagy akar. Szép kis színes szobrocskák állnak a templom frontoldalán a bemélyedésekben, nem rontanak a képen, jók a templom színei, meg ez a kis hozzáadottság is. Belül kellemes, barátságos, nem túldíszített, vállalható, fogható hangulat. így néz ki, ahogy látjátok. Szóval jó templomélmény, a kertben van egy és más, ami azért kissé megoszt engem is, például van egy olyan nagyméretű Szent Anna szobor, nyilván a kis Máriával, hát, nem tudom, mire gondolt a költő (azaz a szobrász), a szobor kellemes, szép,.de mi köze van ennek Szent Annához? Pont úgy néz ki, mint egy huszadik századi apáca, aki a nevelőotthonban nyomtatott könyvet ad a csóró kisleánynak, nevelésképpen. Na, de 2000 évvel ezelőtt?? Az embereket miért zavarja, ha hülyeségeket látnak egy szoborban? Vagy nem látnak hülyeségeket, hanem pont jó ez így, hamisan, eltorzítva a valóságot, mert akkor is a Szent Anna az Szent Anna?