Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hotel Bellevue

Hotel Bellevue EsztergomHotel Bellevue Esztergom a térképen

2014. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 31.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Jó elhelyezkedésű, igényesen kialakított hotel, azonban néhány helyen (főleg a wellness) kisebb felújításra szorulna. Az ott kapható kávé viszont borzalmas!A szoba tágas, kényelmes (az ágyak akkorák, hogy egyen két ember is elférne), felszereltsége jó. Azon a héten, amikor ott voltunk többször voltak viharok és ez időnként a TV-t élvezhetetlenné tette, szétesett a kép és hang. Az étteremben a terítők szintén cserére szorulnának, látszik rajtuk az elhasználódás. Az ételek ízletesek, nem túl bő választék, de ezzel együtt szerintem mindenki megtalálja az igényének megfelelőt.A pincérek mindannyian udvariasak, segítőkészek és kedvesek voltak. Ez a személyzet többi tagjáról is elmondható. Az ár-értek arány pedig kifejezetten jó, mi végül is családi okok miatt szombat reggel helyett péntek délután el kellett, hogy jöjjünk és a számlán később láttam, hogy nem is számolták fel a lefoglalt 7 éjszakát, pedig délután négykor jöttünk el.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Bellevue további értékelései

2025.07.04a párjával
A szálloda nagyon szép helyen van, az étkezőböl mesés kilátás nyílik a Dunára. A szobán kényelmes és tiszta volt. A reggeli választék bőséges, finom. A vacsoránál kisebb a választék, de ízletes minden. A személyzet nagyon kedves és rugalmas volt. A wellness részleg nagyon szép. Nem voltak benne...
2025.06.27a párjával
Átlagos
A szálloda wellnes részlege tökéletes volt,a medencék hőmérséklete is.Edzőteremben volt ping pong asztal,aminek nagyon megörültünk.,Az ételek is egész jók voltak.,Viszont a szobába a tv n csak német és angol nyelvű adók voltak.,a szobánk tetőtéri ablakain nem volt szúnyogháló.Reggel csak 7 óra...
2025.04.28a párjával
Átlagos
A 4 * minősítéshez tartozhatott volna: - törölköző nem volt bekészítve, - fürdőköpeny külön kérendő,fizetős, - az alkalmazottak kettő kivételével ne, túl barátságosak, - a wellness részen a berendezések karbantartást igényelnek , pl. a mennyezeti vízsugaras dögönyöző rozsdás, hatékonyabb...

A Hotel Bellevue legnépszerűbb csomagjai

 Esztergom - Felhőtlen pihenés (min. 2 éj)
Felhőtlen pihenés
77.596 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Esztergom - Dunai Élmény (min. 2 éj)
Dunai Élmény
88.096 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Esztergom - Csendes kikapcsolódás nyugdíjas vendégeknek (min. 3 éj)
Csendes kikapcsolódás nyugdíjas vendégeknek
126.894 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Esztergom - Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
49.298 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Esztergom - Relax napok 4+1 éjszaka
Relax napok 4+1 éjszaka
197.190 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
76.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Kedvezményes ajánlat teljes előrefizetéssel
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
73.350 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval