Átlagos
2014. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. szeptember 26.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A szálloda panorámája, wellness része és az éttermi ellátás valóban 4 csillagos.
Örültünk, hogy csak két éjszakát töltöttünk a szobában, mivel annak színvonala igen gyenge volt. A tetősíkos ablak becsukása nagy nehézségek árán történt, puha ágyon lábujjhegyen inogva, vállfa segítségével. Az ablakon lévő rolóval láthatóan már sokan küzdöttek, így mi meg se próbáltuk.A mobiltelefon töltőjének konnektorba dugása négykézláb a pipereasztal alatt történt,majd a drótot az asztal mögött felvezettük a félhomályban.
Az ágyak fölötti szép vonalvezetésű hangulatlámpák szolgáltatták a teljes megvilágítást. Olvasni az 1 db fotelban, az otthonról hozott zseblámpával lehetett volna, ugyanis a süppedő(szivaccsal, derékaljjal feljavítani próbált)ágyakon se aludni, se olvasni, se tévézni nem lehetett.
A párnácska és a szekrényben talált huzat(ciha) nélküli kispárna se tudta a problémánkat megoldani.Ügyelnünk kellett arra, nehogy egyszerre próbáljunk kievickélni az ágyból, mert összeütközik lábunk, fejünk, ugyanis 1 db hegyes sarkú éjjeliszekrény állt a falnak tolt két ágy között.
A szomszéd szoba, és a miénk közt összenyitható ajtó volt,így átérezhettük az ő problémájukat is.
A fürdőszobában semmit se lehetett letenni(nincs hely), de amúgy se láttunk a halvány spot lámpák mellett.Hallani viszont itt is jól lehetett, a meleg víz megnyitásakor rezonancia koncert indult.
A kihívásokat kedvelőknek ajánlanánk csak a szállást.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Bellevue további értékelései
2026.10.13barátokkal
Szörnyű
![]()
Hatalmas csalódás, senkinek nem ajánlom ezt a szállást! A testvérem születésnapjára foglaltam ezt a szállást, mert szerettem volna meglepni egy kellemes közös kikapcsolódással. Sajnos az élmény minden volt, csak kellemes nem. A szállás állapota egyszerűen kritikán aluli volt. A...
2026.10.08a párjával
Gyenge
![]()
A WiFi nem csatlakozott, többszöri reklamáció ellenére sem történt változás. A szoba világítása gyér, a kapcsolók elhelyezése nem megfelelő. A szobában egy szabad konnektor volt az asztal alatt elhelyezve. Kérésre adtak egy elosztót. Kijelenkezéskor nekünk kellett levinni a recepcióra a...
2026.10.05a párjával
Átlagos
![]()
Sajnos az elsőként kapott szobánk a szálloda galériájában sehol nem szerepelt, kicsi, és a bútorzata borzalmas volt. Szerencsére a személyzet nagyon segítőkész volt, és másnap megoldották a problémát. A reggeli választék nagyon egyhangú volt és hiányos, de utolsó napra az is megoldódott a...
A Hotel Bellevue legnépszerűbb csomagjai
Dunai élmények 15% kedvezménnyel
67.486 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Dunai élmények
71.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Felhőtlen Esztergomi Pihenés
73.890 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
111.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ajánlat nyugdíjasoknak
110.850 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Október 23.
132.850 Ft / fő / 3 éjtől
Karácsony
226.800 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
45.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Relax napok 4+1 éjszaka
187.800 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
55.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
91.620 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval