Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ellentmondásos 3 nap a BelleVue-ban

Hotel Bellevue EsztergomHotel Bellevue Esztergom a térképen

Átlagos 2014. novemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. november 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A remek elhelyezkedés és környezet továbbá az személyzet igyekezete ellenére sajnos nem voltunk maradéktalanul elégedettek.
1. Wellness mániások lévén szerettük volna (ki)használni a szaunákat, de a háromból az egyik "Karbantartás alatt" egyáltalán nem üzemelt, a másik pedig csak egy napig ment rendesen, utána vagy nem üzemelt, vagy csak jóval alacsonyabb hőfokon.
2. Az étkezések során kellemetlenséget okozott, hogy ha nem étterem nyitásra érkeztünk, akkor előfordult, hogy már nem minden étel volt, nem sikerült utántölteni, sőt 1,5 órával az étteremzárás előtt "az már elfogyott" választ kaptunk.
3. Apróság, de szintén zavaró, ha nem működik a TV távirányítója (a szobaelőkészítés során egyszerűen ellenőrizhető lett volna)
A (fent leírt) legkellemetlenebb szauna ügyben különösen furcsálltuk, hogy a "Karbantartás alatt" tábla ellenére egyszer sem láttunk karbantartást.
Tájékoztatásul; ne legyenek illúzióik, több vendég jelezte, hogy fentiek miatt nem megy többet Önökhöz. Visszatérő vendégükként szeretném, ha legközelebb már nem szembesülnénk a fent leírtakkal.

Üdv
Roskó József & Balla Edit
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Gyenge
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Bellevue további értékelései

2025.08.17a párjával
Átlagos
Őszinte a szobával gondok voltak, nem azt a szobát kaptuk amit én foglaltam,én 3 ágyas szobát és kádas mosdót foglaltam, nem azt kaptuk, nem mentünk le szólni,mert már fáradtak völtünk,és nyugalmat akartünk, nem volt hütő,holot a foglalásomban ot van a hütő, amiket vetünk nem tudtuk a hütőbe...
2025.07.04a párjával
A szálloda nagyon szép helyen van, az étkezőböl mesés kilátás nyílik a Dunára. A szobán kényelmes és tiszta volt. A reggeli választék bőséges, finom. A vacsoránál kisebb a választék, de ízletes minden. A személyzet nagyon kedves és rugalmas volt. A wellness részleg nagyon szép. Nem voltak benne...
2025.06.27a párjával
Átlagos
A szálloda wellnes részlege tökéletes volt,a medencék hőmérséklete is.Edzőteremben volt ping pong asztal,aminek nagyon megörültünk.,Az ételek is egész jók voltak.,Viszont a szobába a tv n csak német és angol nyelvű adók voltak.,a szobánk tetőtéri ablakain nem volt szúnyogháló.Reggel csak 7 óra...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Évindító Szállásvadászat Hévízen
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Évindító Szállásvadászat Tapolcán
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
71.535 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Téli csobogás Bükfürdőn
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
82.665 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval