Átlagos 2015. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. február 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Érkezéskor segítséget kértünk merre induljunk kirándulni, a recepciós hölgynek fogalma sem volt, de még arról sem, hogy a Duna merre folyik. Gondoltuk, hogy talán a bringázhatunk egyet, de nem mert a 8 bringából talán kettő ha jó és nem tudja melyik az. A vacsoránál szóltak hogy nincs hely, várakozzunk kint a bárban. Addig gondoltuk, hogy sörözünk, persze a pincérnek ez sem tetszett, mondta, "ha lesz sör akkor ad". Fél óra várakozás után ismét bementünk az étterembe, van e hely mert közben láttuk, hogy kb. 10-en utánunk érkeztek és már a desszertet is elfogyasztották. Elfelejtettek szólni, hogy van hely, ill. addigra már ismét csak volt hely. Így egy másik párhoz lecsüccsentettek minket. A fentiektől eltekintve rend és tisztaság volt de a személyzet hozzáállása hagyott némi kétséget, hogy jól éreztük-e magunkat. Kirándulás, látvány, panoráma szempontjából tök jó hely. Aki átutazik vagy csak 2-3 napra jön ide az még belefér.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Jó
Kényelem:Jó
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Jó
Hotel Bellevue további értékelései
2026.08.08a párjával
Kiváló
A személyzet nagyon korrekt és barátságos volt,a svédasztalos étkezések kivállóak voltak,a szoba nagyon kellemes és hangulatos volt az ágy roppant kényelmes,a szállodát béke és csend vette körül,a wellness részleg felnőtt párnak nagyon megfelelő,a folyosókon,és a szobában is lévő festmények...
A szálloda wellness részlege kiváló. Az ételek nagyon finomak. Csodás környezetben van, az épület kánikula idején is kellemesen hűvös. Viszont borzasztó hangos a klíma és hűtő, ki kellett kapcsolni, hogy aludni tudjunk. Az erkélyajtóhoz hasonló üveges ajtó egy külső nyitott folyosóra nyílik,...
A szoba nem tetszett, nem volt tiszta, ágynemű foltos, ablakon a sötétítés nem működött, szúnyoghálónak csak a helye volt meg, klíma gyenge, tv -n sokkal több volt az idegennyelvű csatorna mint a magyar. Az ételek finomak voltak, de ha elfogyott pl. a desszert másfél órával korábban mint a...