Jó 2013. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. január 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A fürdőszobában a mosdón körben nagy repedés, a zuhanytálca alján kb. 10 cm-es repedés, a pedálos szemetes teteje nem működik, a folyékony szappantartók nem voltak feltöltve, ott tartózkodásunk alatt még a szemeteseket sem ürítették ki. Általános hiányosság, hogy a szobákban nincs széf. A svédasztalos reggelik és vacsorák minden igényt kielégítettek. A szilveszteri műsor színvonalas, jó hangulatú volt, a zenekar viszont meglehetősen egyhangúan, unottan játszott, semmi kapcsolatot nem alakítottak ki a vendégekkel. A hiányosságok ellenére összességében jól éreztük magunkat.
A szállás elfoglalására közel 2 órát kellett várnunk, mert a szoba érkezésünkkor még nem volt kitakarítva. Az árban foglalt köntöst és törölközőt nem kaptuk meg. A szobában a WC folyamatosan problémás volt, szinte minden nap jeleznünk kellett a hibát; előfordult, hogy csak másnap reggel...
Szoba elfoglalására 2 órát vártunk, délután 4 -kor még nem volt kitakarítva. Nem kaptunk törölközőt, mondván nem érkezett meg a mosás. Mind a két este elment a villany és csak éjszaka jött vissza. Gondolom ezért volt hirdetve a gyertyafényes éjszakai fürdőzés. Valószínű ez nem az első eset. A...
A lift napok óta nem müködik....../ 85 évesen a 3. emeletre..!!!! / A személyzet teljesen érdektelen.....!!! a pincér hanyagul tájékoztatott, ha kérünk valamit, keressük a kollégáját.....!!!!!! takaritatlan közösségi tér, csurig tele szemetes edények...!!! ...a válasz: nincs elég...