Átlagos
2025. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. augusztus 17.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Őszinte a szobával gondok voltak, nem azt a szobát kaptuk amit én foglaltam,én 3 ágyas szobát és kádas mosdót foglaltam, nem azt kaptuk, nem mentünk le szólni,mert már fáradtak völtünk,és nyugalmat akartünk, nem volt hütő,holot a foglalásomban ot van a hütő, amiket vetünk nem tudtuk a hütőbe teni, másnap szöltünk ezekért,anyi történt hogy fel irták,2-szer is jeleztük,de nem törodtek vele,vifi csak lent mükódot, ahogy fel értünk a szobába el is ment,filmezni akartunk, nyilván nem lent,ha nem ketesben,de ez igy nem jót össze,a tévé maradt,pár magyar adó,a töbi német, nem nagyon találtünk olyat ami érdekelt volna,az egy ok hogy 3csillagos,de a zuhanyzóban a fő zuhanyzó fej,ami fent van az ember feje felett, tiszta vizkoves volt, egyszerűen ki ábránditó volt,de mivel hiába szöltünk, nem tetek semmit sem,igy próbáltuk mi ki hozni a maximumot, hogy jól érezzük magunkat,a ki látás is a nagy fákra,a gazra nézet, mivel sétáltak arra,és be néztek igy kénytelenek voltunk be húzni a fügönyt, hogy privát szféránk lehesen,viszont a fel szolgálok mind aranyosak voltak,és kedvesek,a reggeli és a vacsora finom volt,jól laktunk,a wellness is kellemes volt, de ettől függetlenül ide töbet nem szeretnék jöni, völtünk itt már 2-szer, igaz 3ével ezelőtt,de akkor sokal jóbb volt,és akkor azt a szobát kaptuk amit én le foglaltam,ami szintén fura volt hogy a köntös nem járt a szobához, csak úgy ha kérted,ami ezer forint fejenként,és nem azt mondom hogy nem tudtuk volna ki fizetni,de mi más szálodában ahol wellness van, mindig is járt,itt is 3ével ezelőtt járt,és nem kellett érte fizetni,és a törőlköző, hogy nekünk kellett le vinni,és a recepción a konténerbe dobni,mert ha nem teszük,5000-forintal terhelnek ez miat,én a vendég voltam,én fizetem a szolgáltatásokért,más szállodában ezt a takaritosók végzik,hisz nekik ez a dolguk,változtak a szállodában a dolgok, érzékeltük,a törőlközőket le vitük, nem pont ezért akarók plusz ötezer forintot ki adni,de esztergomot ajánlom,mert a töbi száloda tetszet,ahol eddig völtünk,de most a hotel bellevue nem volt olyan élmény,én őszintén le irtam a véleményemet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Bellevue további értékelései
2026.08.25a párjával
Gyenge
![]()
A szállás elfoglalására közel 2 órát kellett várnunk, mert a szoba érkezésünkkor még nem volt kitakarítva. Az árban foglalt köntöst és törölközőt nem kaptuk meg. A szobában a WC folyamatosan problémás volt, szinte minden nap jeleznünk kellett a hibát; előfordult, hogy csak másnap reggel...
2026.08.23barátokkal
Szörnyű
![]()
Szoba elfoglalására 2 órát vártunk, délután 4 -kor még nem volt kitakarítva. Nem kaptunk törölközőt, mondván nem érkezett meg a mosás. Mind a két este elment a villany és csak éjszaka jött vissza. Gondolom ezért volt hirdetve a gyertyafényes éjszakai fürdőzés. Valószínű ez nem az első eset. A...
2026.08.19a párjával
Szörnyű
![]()
A lift napok óta nem müködik....../ 85 évesen a 3. emeletre..!!!! / A személyzet teljesen érdektelen.....!!! a pincér hanyagul tájékoztatott, ha kérünk valamit, keressük a kollégáját.....!!!!!! takaritatlan közösségi tér, csurig tele szemetes edények...!!! ...a válasz: nincs elég...
A Hotel Bellevue legnépszerűbb csomagjai
Őszi kedvezményes pihenés -15%
64.515 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Dunai élmények
71.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Felhőtlen Esztergomi Pihenés
73.890 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
111.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ajánlat nyugdíjasoknak
110.850 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Október 23.
147.850 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Karácsony
219.300 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
284.700 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
45.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Relax napok 4+1 éjszaka
187.800 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
55.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel