Átlagos
2013. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. november 9.Ajánlom a helyet másoknak is!
A konyha és a felszolgálók munkája kiváló, a wellnes-ben dolgozók többnyire figyelmen kívül hagyták a vendég kívánságát, kicsit talán fordítva ülnek a lovon (egyes programokat egyáltalán nem kapcsolták be, rossz volt az illatszauna, a fürdőköpenyek szakadtak és rongyosak voltak, ettől függetlenül minden este használtuk a medencéket és ott kiválóan éreztük magunkat.
Az akciós szoba inkább börtönre hasonlított a magas tetőablak miatt, ráadásul 160 cm alatti személyek székről sem tudták az ablakot kezelni- a tájékoztatásuk nem utalt arra, hogy célszerű az alacsonyabb testalkatúaknak létrát is magukkal hozni - a WC ülőke úgy mozgott a használat alatt, hogy a testi épségét veszélyeztette a férfi ember a használat közben, a mosdókagyló csapjából nem lehetett hideg vizet nyerni, mivel a faltól nem tudtuk kinyitni, a tusoló lefolyó el volt dugulva és az egész szobában penetráns csatorna szag volt észlelhető, a francia ágy hiányzott, egyébként az ágyak kényelmesek voltak, egyetlen akasztó sincs a szobák falán, pedig kellene.
A TV távirányító gyakorlatilag használhatatlan volt, kértük az elem cseréjét, amire a recepción az volt a válasz, hogy ez van ezt kell szeretni. A szálloda megközelítésére szolgáló lakóút állapota katasztrofális, nem méltó a szálloda hírnevéhez. Esténként gyakorlatilag nincs programlehetőség, a wellnes 9-ig van nyitva. Összességében az étteremben és a wellnes-ben éreztük magunkat jól, a többi igen alacsony színvonalú volt.
Üdvözlettel
Maláta Mihály
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Bellevue további értékelései
2025.08.17a párjával
Átlagos
![]()
Őszinte a szobával gondok voltak, nem azt a szobát kaptuk amit én foglaltam,én 3 ágyas szobát és kádas mosdót foglaltam, nem azt kaptuk, nem mentünk le szólni,mert már fáradtak völtünk,és nyugalmat akartünk, nem volt hütő,holot a foglalásomban ot van a hütő, amiket vetünk nem tudtuk a hütőbe...
2025.07.04a párjával
Jó
![]()
A szálloda nagyon szép helyen van, az étkezőböl mesés kilátás nyílik a Dunára. A szobán kényelmes és tiszta volt. A reggeli választék bőséges, finom. A vacsoránál kisebb a választék, de ízletes minden. A személyzet nagyon kedves és rugalmas volt. A wellness részleg nagyon szép. Nem voltak benne...
2025.06.27a párjával
Átlagos
![]()
A szálloda wellnes részlege tökéletes volt,a medencék hőmérséklete is.Edzőteremben volt ping pong asztal,aminek nagyon megörültünk.,Az ételek is egész jók voltak.,Viszont a szobába a tv n csak német és angol nyelvű adók voltak.,a szobánk tetőtéri ablakain nem volt szúnyogháló.Reggel csak 7 óra...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
71.535 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
82.665 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval