Jó 2014. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. január 3.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
1978 óta dolgoztam 2008-ig az idegenforgalomban / 7 év szálloda, majd utazási iroda. Én tehát egy kicsit más megítéléssel nyilvánítok véleményt. Véleményem szerint a tulajdonos- üzemeltető - szakmailag nem igazán jó hozzáértésén múlnak a hiányosságok. Túl sok "csicsa" helyett inkább a korrekt 4 csillagos szinvonalra kellene, ill. már a szálloda építésénél erre kellett volna koncentrálni. Gondolom Önök megnézik az Önök által ajánlott szállodákat. De más megnézni és más lakni. A szobában az agyondíszített székből szőgszerűség állt ki ami a vendég ruházatát / nadrág, szoknya, harisnya / kilyukasztotta, kiszakította. A minibárként működő, nem erre a célra gyártott hűtőszekrény, egy zárt butordarabban van elhelyezve. Mivel a hűtő nem tud szellőzni a zárt térben, állandóan a saját maga által termelt hőhatására folyamatosan működik, ami azt eredményezi, hogy a butor által még felerősített állandó zaj van éjszaka is. A szobába bekészített fürdőköppenyek fehérsége erősen kifogásolható, nem beszélve a méretekről. 173 cm magas vagyok, ami úgy gondolom nem egy extra méret. A szobában talált fürdőköppeny a combom közepéig is alig ért, ha az ővet a köppeny ővtartóján füzetem át hónaljban kicsit szorított. A tisztességhez tartozik, hogy a szobaasszonyokat levadászva a folyosón kaptam nagyobb méretűt. A felszolgáló személyzet is kínosnak érezte és ennek fülem hallatára hangot is adtak, hogy 31-én éjfél után a büfé asztalról elfogyott - az eleve kevés - lencsét nem tudták pótolni. A zuhanyfülke zuhanytálcához való illesztése magán viseli a magyar építőipar trehányságát. De a tulajdonos elogadta így és átvette! A fürdőszobának semmiféle szellőzése nincs, a vízpára következtéban 2 nap után dohos szag volt. A szobába bekészített fürdőköppenyeket a vendégnak elutazáskor a portán le kell adnia, azaz a csomagokkal együtt viheti le a szennyest is. Tudom sok köppenyt ellopnak a vendégek kell valami kontrol. Erre azonban a világon több szállodában találtak kultúráltabb megoldást. Összefoglalva kevesebbet kellett volna, kellene, a külcsínyre adni és többet a beltartalomra.
A szálloda nagyon szép helyen van, az étkezőböl mesés kilátás nyílik a Dunára. A szobán kényelmes és tiszta volt. A reggeli választék bőséges, finom. A vacsoránál kisebb a választék, de ízletes minden. A személyzet nagyon kedves és rugalmas volt. A wellness részleg nagyon szép. Nem voltak benne...
A szálloda wellnes részlege tökéletes volt,a medencék hőmérséklete is.Edzőteremben volt ping pong asztal,aminek nagyon megörültünk.,Az ételek is egész jók voltak.,Viszont a szobába a tv n csak német és angol nyelvű adók voltak.,a szobánk tetőtéri ablakain nem volt szúnyogháló.Reggel csak 7 óra...
A 4 * minősítéshez tartozhatott volna: - törölköző nem volt bekészítve, - fürdőköpeny külön kérendő,fizetős, - az alkalmazottak kettő kivételével ne, túl barátságosak, - a wellness részen a berendezések karbantartást igényelnek , pl. a mennyezeti vízsugaras dögönyöző rozsdás, hatékonyabb...