Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Utánam indulj!

Nimród Vendéglő Farkasgyep?Nimród Vendéglő Farkasgyep? a térképen

Kiváló 2017. augusztusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2017. szeptember 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Gyalogos erdőkerülőként, hátizsákkal, egyedül barangoltam a Bakony vadregényes erdeiben, mindezt valamelyik hőségriadó idején, mert én sem vagyok teljesen normális. Kényeztetésként háromszor is betértem ebbe a vendéglőbe, egymás utáni napokon. Talán a hideg gyümölcsleves is tehetett róla, ami igazán jól esik az ilyen tikkasztó kánikulában! (Bár érdekes, hogy a színe lilás volt, pedig sem áfonya, sem szeder nem volt benne, és a konzerv barack és meggy képezte a darabos összetevőket, de a sűrűsége és az íze és a hőfoka is pont megfelelő volt - vagy csak a kánikula szépítette meg?...). Mivel a kinti padoknál ültem le, láttam szegény menetelő kiscserkészeket, akik a kútnál frissítették fel magukat, majd meneteltek vissza a küldetést teljesítve, gondolom a hegyen lévő táborhelyükre, a könyörtelen :-) parancsnokuk utasítását követve.
A szarvaspörkölt, a Holstein szelet és a töltött-rántott csirkemell is finom volt. Egy ilyen kis településen ár-érték arányban is megfelelő ez az étterem, ajánlom mindenkinek!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló

Nimród Vendéglő további értékelései

2020.08.06gyerekekkel
Veszprémi kirándulás után tértünk be ide. Az árak korrektek, a 2 személyes tál tényleg elég 2 embernek (+1 kisebb gyerekeknek), az üdítőket fél literes üvegben kapjuk. A tálhoz savanyúság is járt,ami kifejezetten finom volt. A kiszolgálás gyors volt és rendben is volt egészen a fizetésig. Volt...
2020.07.13a párjával
Kiváló
Sokszor megyünk àt Farkasgyepün pàrommal,többször gondoltunk rà,hogy megàllunk itt egy ebédre,de valahogy mindig siettünk.Kívülröl egy hangulatos helynek tünt. Most úgy gondoltuk,lesz ami lesz megàllunk egy ebédre.Az elsö kellemes meglepetés,a felszolgàllók...
2019.01.19kollégákkal
Bizonyára írtam már, hogy a legjobb étlap a fényképpel illusztrált, hiszen egyből látod, hogy akarod, vagy nem akarod. A Nimródé ilyen és nagyon szép a netes verzió is. Egyedül talán azt hiányolom, hogy például egy vegyes tálnál nem sorolják fel a komponenseket. Nimród-nak titulált vadétteremben...
Népszerű szállások a környéken
Hasik Hotel Döbrönte - Pihenés a Bakonyban
Pihenés a Bakonyban
2024.09.01-ig
Hasik Hotel Döbrönte
94.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
2024.06.14-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
60.680 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval