Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nagyot csalódtam

Tercia Fertőendréd Étterem FertőendrédTercia Fertőendréd Étterem Fertőendréd a térképen

Gyenge 2015. májusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2015. május 9.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
2015. május elején jártunk ismét ebben az étteremben,ahol egyidejűleg több rendezvény is zajlott, lakodalom és ballagások, mégis fogadtak bennünket. Az ételre elég sokat kellett várni és amikor kihozták enyhe csalódás vett rajtam erőt. Az étterem büszkesége az Andaui csirkerögök, melyet hasábburgonyával rendeltünk. Egyikünk tányérján kevesebb, másikunkén több "rög" volt, a hasábburgonya legalább másodszor, de lehet, hogy harmadszor volt kisütve, ez látszott a kinézetén, és megkóstolva az állaga is ezt bizonyította. Az éttermi rész tisztaságával és a kiszolgálással nem volt problémám, a személyzet udvarias volt. A mosdóban már voltak nemkívánatos dolgok, a papírtörlő magas kupacban állt a szeméttároló edényben, és mellette is. Szódát eddig még soha nem ittam 500,-Ft-os áron, hát most sikerült. 10-13 évvel ezelőtt havonta többször is ellátogattunk ebbe az étterembe, mert messzemenően verte a többi környékbelit, most azonban úgy döntöttünk, hogy a jövőben jó messzire elkerüljük majd.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Átlagos

Tercia Fertőendréd Étterem további értékelései

2023.08.24családjával
Kiváló
Pár éve, mióta egyszer véletlenül betévedtünk, annyira megtetszett az étterem hangulat, a finom ízek, a kedves kiszolgálás, hogy azóta, ha arra járunk, mindig betérünk ide. Kicsit messzebb van tőlünk, de minden évben visszatérünk Sopron és a Fertő-tó környékére, imádjuk...ilyenkor kötelező...
2018.10.24barátokkal
Kiváló
Már többször voltam ,és mindig elégedetten távoztam. A kiszolgálás gyors,nagyon udvarias pincérek. Az ételek ,finomak és bőségesek.Árban is megfelelő. Nyáron a teraszon nagyon kellemes,több helyiségből áll mindenki megtalálja a neki megfelelőt.Nem mellékes nagy parkolóval rendelkezik!Aki arra jár...
2018.10.19a párjával
Kiváló
Sopronból hazafelé tartva sok éttermet kipróbáltunk már, most a fertőendrédi elágazásnál éheztünk meg igazán. A parkolóban még árnyékos helyeket is lehet találni (napsütésben ez sem utolsó szempont). A több részből álló vendégtérben mindenki találhat mentalitásához közel álló elhelyezkedésű...
Népszerű szállások a környéken
Hanság Vendégház Kapuvár - Legjobb ár
Legjobb ár
2025.01.01-ig
Hanság Vendégház Kapuvár
48.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2024.12.21-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
33.300 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
81.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval