Az vesse rájuk az első követ

Szóval, kanyargásztam valahonnan a Nógrádokon át hazafelé, éppen az este, a besötétedés határán. Aztán úgy a Toldok táján eszembe jutott, hogy tán ehetnék valamit, talán megjött a vacsoraidő is az alkonnyal. Ok, de hol nem ettem? Vagy mi van itt érdekes? Hopp, Garáb! Nahát ott még soha, pedig párszor előfordultam már arra Buddha meg hangtál ügyben, de enni még nem ettem az Ambrus apátban, mert mindig zsúfolva volt, a környék nagy turistacentrum. Na de majd most! 2-3 kilométer kitérő, még bőven nyitvatartási időben vagyunk, gyerünk! Beállok a parkolóban, lehangoló kihaltság... Mi van? Vége? Bezárt örökre? A környéken nincs Homo Sapiens sehol. Bementem, a hölgy éppen felmos a WC-ben, folyosón. Csókolom, én vagyok a vacsoravendég! Hát ugye bocs, azt nem lehet már, az emberek mind elmentek korábban haza... nincs konyha, semmi. De most ezen felhúzzam magam? Lehet, itt ültek napokon át az egyre jobban őszülő időben az egyre kevesebb vendlég közepette. Tök feleslegesen! Az vesse rájuk az első követ, aki nem érti meg, hogy hát hazamentek, ki tudta előre, hogy én pont erre járok az esti szarvasbőgés kezdetén? Így aztán, hogy jogos legyen a bejegyzés, fogyasztottam, egy italt, azt szabad volt, meg jól is esett, ráadásul használtam a mellékhelyiséget is,.