Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ha az alappal baj van, mindennel baj van.

La Maréda Étterem & Bisztró GyőrLa Maréda Étterem & Bisztró Győr a térképen

Szörnyű 2017. februárban járt ittÉrtékelt: 2017. február 13.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nem tudtam, hogy ilyen helye ülök be, amikor a keresztlányommal betértünk ebédelni a La Marénaba. Voltak előjelek:
Óvatossá tehetett volna az tény, hogy miután három étteremben is teltházat találtunk, itt volt szabad hely. Hallgathattam volna keresztlányom csodás női megérzésére, aki miután leültünk és kihozták az étlapokat, azokat meg sem nézve kijelentette, hogy ez a hely nem jó, menjünk el innen. Sajnos nem hallgattam rá...később mögöttünk egy olasz vendég is méltatlankodott a kiszolgálás lassúsága, miatt... stb.
A hely belső berendezésére a modern sivárság volt a jellemző, ez különösen mellbevágó volt úgy hogy tudtuk (és az étterem vezetés is tudta, mert az étlap elé egy, amúgy hangulatos történeti áttekintést is illesztett), hogy egy olyan épületben étkezünk amely már a 17. századba is állt és ahol már a 18. században is vendéglő működött! A kiszolgálás nagyon lassú volt és jól érzékelhető zűrzavar jellemezte. A főpincér, aki merev és flegmatikus volt, a fülünk hallatára ecsetelte az egyik pincérlánynak mennyire nincs a helyzet magaslatán a konyha. A konyhából többször is kihallatszott, ahogy a személyzet kiabálva latolgatta, melyik étel hiányos, és melyiket van meg minden, és lehet vinni. Ebben amúgy szemmel láthatóan nem sikerült megegyezniük, mert a pincérlány háromszor is visszafordult a nekünk szánt étellel, mire sikerült kihoznia. Az evőeszközök foltosak voltak. Az ételek minősége általában rendben volt, ugyan, de sajnos volt kivétel, és most amikor szembesültem vele, hogy Győr legjobb éttermében ebédeltem, ez még inkább megdöbbent. Iz tekintetében a probléma a körettel volt, talán a kapkodás volt volt az oka. (A főpincér elkapott szavaiból azt vettük ki hogy két új kisegítő van a konyhán, és hogy nem tudják köretek tekintetében tartania lépést a szakáccsal?) A lényeg az, hogy a schupfnudli amit a kacsasült mellé felszolgáltak, egyszerűen rossz ízű volt. A hely árai magasak voltak, ami azután vált csak igazán súlyos ténnyé, hogy miután két fogást is elfogyasztottam, rádöbbentem és éhesen kell felállnom az asztaltól. Keresztlányom ugyanígy járt. Én úgy gondolom a vendéglőknek mit olyan helyeknek vannak alapvetően közös tulajdonságaik. Minden ilyen intézmény Gordon Ramsay-től kezdve le egészen az utolsó, megélhetési kényszerből kebabost nyitó közel keleti illegális menekültig pusztán a józan ész alapján rendelkezik néhány közös, alapvető, és rangsorolható tulajdonsággal. A legalapvetőbb feladatuk, hogy az emberek el tudják verni az éhségüket itt. Ez az 1.-es szint, ezt szerintem mindegyiknek teljesítenie kell. A 2 szint az amikor az embereknek ízlik, az amivel elverik az éhségüket, a 3. szint pedig az hogy az emberek más egyéb módon is jól érzik magukat azon a helyen ahol elverik az éhségüket. Véleményem szerint az 1. szint olyan alap, mit ha kiveszünk, minden józan elme szerint borul az egész. Sajnos itt borult...
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Szörnyű
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Szörnyű
Ár / érték arány:Szörnyű
Tisztaság:

La Maréda Étterem & Bisztró további értékelései

2021.01.31egyedül
Kiváló
A La Mareda Győr leghíresebb étterme, egyben a legszínvonalasabb is. Jártunk itt családilag tíz éve, nem volt rossz, de annak fényében, hogy a séf megnyerte a „Hagyomány és evolúció” szakácsversenyt, többre vártunk. Tavaly októberben ismét ellátogattam ide, ettem egy kecskesajtos...
2019.11.30a párjával
Kiváló
A La Maréda Étterem az a hely, ahol már elsőre észrevehetjük, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy a vendégek jól érezzék magukat. A pincérektől teljes mértékű figyelmet kaptunk, a kiszolgálás korrekt és nagyon gyors volt, extra kéréseket is gond nélkül teljesítenek. Az ételek nagyon gusztán...
2018.06.19a párjával
Őszintén bevallom, általában úgy ülök be idegen helyre enni, hogy előtte a neten utána nézek, hogy milyen az adott hely. Nos ide teljesen véletlenül ültünk be egy vasárnap kora délután. A felszolgáló elég hamar jött hozzánk, és végig nagyon kedves volt, ahogy egy ilyen helyen elvárható. Az ital...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Fonte Győr - Napi árak ellátás nélkül
Napi árak ellátás nélkül
2024.12.29-ig
Hotel Fonte Győr
Kérd ajánlatunkat!
Thermál Hotel és Kemping Komárom - Napi árak reggelis ellátással
Napi árak reggelis ellátással
2025.04.30-ig
Thermál Hotel és Kemping Komárom
53.400 Ft / 2 fő / 2 éj-től reggelivel
Golden Ball Club Hotel Győr - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.01-ig
Golden Ball Club Hotel Győr
108.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval