Gyenge
2014. áprilisban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. május 21.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nagyon sokszor jártunk már az étterem önkiszolgáló részén, ahol kellemes kiszolgálásban volt részünk és finomak voltak az ételek. Kétszer jártunk a fenti elegáns részen is, ezért gondoltuk úgy, hogy Édesanyám 70. születésnapját itt ünnepeljük meg. 1 hónappal előbb foglaltam asztalt. Megérkezésünkkor kedvesen fogadtak bennünket. Asztalunkhoz kísértek, ahol csorba tányérokkal terítettek fel, pohár (kehely) nem volt az asztalon. A pincér kedves volt. Az italokat nem igazán ünnepi hangulathoz méltó pohárban szolgálták fel, pl.: almafröccs fél literes pohárban. A második pofon akkor ért bennünket, amikor a levest hozták. Tanulókislány, két marokra fogva hozta ki menzás tálban a leveseket. 7 főnek 7 fordulóval! A második étel nem volt rossz, de a szósz kevés volt. Az ételek nem voltak nagyon melegek, félidőben már hideget ettünk. Az utolsó pofon akkor ért bennünket, amikor kártyával szerettünk volna fizetni: közölték, hogy nem lehet. Az természetes volt, hogy 10% szervízdíjat felszámoltak! Így lett az örömből üröm.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Patio Étterem további értékelései
2016.06.16kollégákkal
Jó
![]()
Szép nagy sétáló utcai terasz, központi hely. Délelőtti órákban voltunk, kevéssel ebéd előtt.Az étterem még nem üzemelt, de az önkiszolgáló részen már volt meleg étel. A választék jó,többféle sült, leves, saláta, az ital választék elmegy. A kiszolgálás elég unott és modortalan. Árak az önkiben...
2016.06.04a párjával
Átlagos
![]()
Feleségemmel többször jártunk itt,de az utolsó élmény után utoljára! Vendéglátós lévén felvágni nem szoktam,de amit vendéglás címen kaptunk az minősíthetetlen! A felszolgálok szinte "minek jöttetek ide" arccal köszöntöttek. A bélszín /médium kértem/ tocsogott a vérben, burgonyakörete hideg...
2016.05.01családjával
Gyenge
![]()
Már a megérkezésnél sejtettem ,hogy gond lesz . Az előre lefoglalt asztalhoz egy fejrándítás és vállhúzogatással kísért a pincérnő . Az asztal három főre fél méterre volt a másik három fős asztaltársaságtól ,kényelmetlenül közel .Ekkor kellett volna távozni ,de mivel anyák napja és Május 1...
Népszerű szállások a környéken
24.100 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül