Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sötét ló

Fodor Hotel GyulaFodor Hotel Gyula a térképen

Átlagos 2013. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2013. augusztus 8.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A képeken nagyon jól nézett ki, hangulatos, kellemes helynek tűnt. A valóság azért némiképp árnyaltabb. 1. Már a megérkezéskor csak sasoltunk, hogy hol fogunk parkolni. A teljes Part utcát elfoglalták a strandolók autói. Nagy nehezen sikerült bepréselni magunkat egy helyre. Persze, ha elmozdultunk a kocsival azonnal beálltak a helyünkre. Nevetséges. 2.Nincs állandó recepció időnként fent akadtunk a bejárati ajtón és az éttermen keresztül kellett megközelíteni a szobánkat. 3. Elhasznált törött szoba felszerelés. A fürdőszobai szemetesvödör tető emelője le volt törve a zuhanyrózsa mellett spriccelt a víz, úgy hogy a szórófejből szinte alig jött. 4. Wi-fi. Az nincs.Vagyis nem lehet csatlakozni, mert hibát jelez és nagyon gyenge a térerő. 5. Egyetlen egyszer sem takarítottak, illetve nem cserélték le a törülközőket, úgyhogy három napig ugyanazt használtuk.6. Bár hőhullám volt és a szobákban nem lehetett megmaradni a melegtől volt beépített klíma berendezés, amelyet 1000 Ft/nap felártól lehetett igénybe venni. Ez rendben is volna, de ebben az esetben ez nem választási lehetőség, hanem kényszer volt. Annál is inkább, mert az ablakokat képtelenség nyitva tartani az utcazaj elviselhetetlen. Hát ennyi lenne, illetve még egy apróság. Jó volna a ha a tulajdonosok elgondolkoznának azon, hogy egy szállodai szolgáltatás ellenértékének átvételekor nem a szolgáltatást igénybe vevőnek kellene szóvá tenni a számlaadási kötelezettséget ugyanis ez a szolgáltatás nyújtásának kötelező kelléke. Ezzel végképp kihoztak a sodromból. Csak átmeneti szállásnak ajánlom kevésbé igényes vendégeknek. Mindenesetre a három csillagot nagyon alulról súrolja.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Elhelyezkedés:

Fodor Hotel további értékelései

2026.04.11a párjával
A bútorzat lehetne kényelmesebb,korszerűbb,a székek helyett esetleg foteleket lehetne elhelyezni a szobákban. Az ablakon lévő szúnyogháló több helyen el van szakadva,cserére szorulna. Minden egyéb -kiszolgálás,árak,ételek minősége és mennyisége,választék,dolgozók felkészültsége és segítökészsége...
2025.12.04a párjával
Egy éjszakát töltöttünk itt. Kicsit zajos volt, az utcára nyilt az ablakunk. A szoba tágas volt, de a berendezése retró.
2025.04.08egyedül
Kiváló
A szobát mi választottuk de ne vlt kilátás, a WiFi-t nem használtam nem tudom milyen voltezért értékeltem így Ellenben mindennel teljesen elégedett voltam a személyzet kedves udvarias volt az éttermi választék és a minőség nagyon jó volt. Mindenkinek ajánlom Azt nem ígérem, hogy visszatérek mert...

A Fodor Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Gyula - Augusztus 20. (min. 2 éj)
Augusztus 20.
88.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Gyula - Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
88.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Gyula - Gyulai hétközi és hétvégi álom (min. 2 éj)
Gyulai hétközi és hétvégi álom
88.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Gyula - Pihentető napok (min. 3 éj)
Pihentető napok
132.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Gyula - Tökéletes hetes (min. 6 éj)
Tökéletes hetes
264.000 Ft / 2 fő / 6 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hajnal Hotel Mezôkövesd - Nyári Ajánlat 20% kedvezménnyel
Hajnal Hotel Mezôkövesd
70.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
101.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Prémium Hotel Panoráma Siófok - Egy szelet Balaton
Prémium Hotel Panoráma Siófok
125.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval