Jó
2014. áprilisban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. május 4.Ajánlom a helyet másoknak is!
A 80-as évek közepén,/4-en/ a két gyermekünkkel, 2 hetet tölthettünk az Erkel Hotelben Gyulán, szakszervezeti beutalóval.Nagyon jó véleményünk volt,szerettünk volna újra elmenni,most sikerült,/30 év múlva/de csak 2-en,az egyik azóta felnőtt lányommal.2014.ápr.28-án érkeztünk,délután 2 óra körül.A recepción kedves volt a fogadtatás,megkaptuk a mágnes kártyát,amivel nyithattuk a szoba ajtaját ill.a világítást.Csakhogy ,több próbálkozásra sem nyílt az ajtó.Kezdtem magam szégyenleni,hogy még egy ajtót sem vagyok képes, ebben a modern világban kinyitni 63 évesen.A folyosón,mérgelődésim közepette,jött Valaki/később kiderült,hogy egy helyi szerelő volt/megállapította,hogy Új kártyát kell kérnem,a recepción,mert ez nagyon kopott!Kettő napot foglaltunk,ezzel teltek az első percek!" Ez már nem a 80-as éveket idézte!"Na de abban sem volt köszönet,amikor beléphettem végre a szobába!Legalább +40C'volt.Nyugati fekvésű szoba a Dürer szárnyban,várra néző lenne,ha nem takarnák el a fák a várat.A szobában volt légkondi,de nem működött, a nap viszont igen,száz ágra! Újra mérgelődéssel !telik az idő! Kérdésemre a recepciós azt mondta,hogy nem is fog működni,mert áprilisban,még nem szokott! Gondoltam,ez nem létezik! Nem csak engem érint ez, kellemetlenül,ebben a 9-10 emeletes Hotelben! Elég mérgesnek látszódhattam,mert a szerelő jött és megnyugtatott,hogy nemsokára/még az nap/beindul a légkondi.
Anyucika! Te mindig problémázol!Én nem jövök el veled többet nyaralni!-Na de lányom! Nincs igazam?Ennyi pénzt kifizetünk,és ezt kapjuk?Igenis szóvá kell tenni,ha nem jó bánásmódban
részesülünk!Egyébként,minden mással megvoltunk elégedve.Nagyon
jól főz, a Hotel Szakácsa.A svédasztalos megoldás nem az Ő hibája.Én jobban szeretem,ha kiszolgálnak/80-as évek/ Pozitívumnak veszem, hogy lehetett fodrászhoz, kozmetikushoz, pedikűröshöz menni, szállodán belül, de ez a lehetőség 04.30-val megszünt. Ennek sem fognak sokan örülni!Ha csak 30 évenként tehetem meg,hogy elmenjek 1-2 napra a Gyulai Erkel Hotelbe,harminc év múlva én már biztos nem jövök el a Gyulai Erkel Hotelbe,ha Hungest hanem Hungest lesz! Mérgelődés mentes pihenést kívánok mindenkinek:Anyucika
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Gyula további értékelései
2026.10.03a párjával
Kiváló
![]()
A szálloda tiszta, kényelmes, a személyzet nagyon kedves és előzékeny. A svédasztalos étkeztetés kiváló , bőséges és nagyon finom . Ahogy a szállodában, a fürdőben is példás a tisztaság a zuhanyozókat is folyamatosan takarítják . A környezet rendezett, különleges, gyönyörű virágokkal . Az...
2026.10.02a párjával
Átlagos
![]()
Nem először voltunk Gyulán a Hungest Hotelben. Folyamatosan tapasztaljuk a színvonal romlását. Alaposan csökkent az ételkínálat, már csak 1 pultnál rakják fel az ételeket, nagy a tömeg, többször kell körbejárni. Először szemrevételezni a választékot, utána kell egy tányért szerezni, majd...
2026.09.13családjával
Jó
![]()
2026-07-07-től 3 éjszakát töltöttünk a szállodában. Személyzet udvarias, kedves, türelmes, igyekeznek minden óhajt-sóhajt azonnal rendezni, végtelen türelemmel. Szoba kellemes volt, leszámítva a matracot, amely fejrésze alacsonyabban volt, mint a lábrész. Matrac megfordítása után, helyre állt a...
A Hunguest Hotel Gyula legnépszerűbb csomagjai
Napi ár fürdőbelépővel (1 éjtől)
54.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
102.850 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
79.360 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval