Jó 2019. decemberben, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2020. január 11.
Ami nem tetszett: a recepción megérkezésünkkor ügyeletben levő egyén nem tudott kellő elvilágosítással szolgálni.Hiányoltuk, hogy helyi térképet nem tudtak adni, mint később kiderült rendelkeztek ilyennel. A fürdőbe való belépéshez adott órával kapcsolatban sem adtak kellő felvilágosítást, hogyan aktiválták azt.Mi az első napon nem vettük igénybe a fürdést, a távozás napján a beléptetés már nem sikerült. Többeknek is, főleg idősebb nehezen közlekedő embereknek vissza kellett menni a recepcióhoz, hogy korrigálják a problémát. Az étteremben a kenyérpirító csak melegítette a kenyeret, nem pirította. Hiányoltuk a mikrómelegítőt, mivel volt olyan étel, ami hideg volt, így számunkra ehetetlen volt. Hiányoltuk, hogy az ünnep első és másod napján nem volt semmi felnőtteknek való szórakoztató műsor. Ami nagyon tetszett: az a játék szoba, mely a kicsik szórakoztatását biztosította. Az étteremben a személyzet kedves és figyelmes volt.
2026-07-07-től 3 éjszakát töltöttünk a szállodában. Személyzet udvarias, kedves, türelmes, igyekeznek minden óhajt-sóhajt azonnal rendezni, végtelen türelemmel. Szoba kellemes volt, leszámítva a matracot, amely fejrésze alacsonyabban volt, mint a lábrész. Matrac megfordítása után, helyre állt a...
Február végén fizettem be 7nap 6éjszakás nyaralást Gyula Erkel hotelba. Márciusban volt az ötvenedik házassági évfordulónk meglepetésnek szántam a feleségemnek.Már többször voltunk a szállodában úgy döntöttem hogy az utazást elhalasztom nyárra. 08.02-08.08 időpontot választottam. Megérkezésünk...
Minden kiváló volt. A személyzetnek azért adtam csak négy csillagot, mert az Erkel szárnyon, ahol a szobánk volt, a pincérek többsége nem foglalkozott velünk. Második nap vacsoránál vizet kértem a pincértől. Nagy hőség volt. Mondta a megszólított pincér, hogy majd jön a kollégája és hoz. Nem jött...