Jó 2023. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. június 23.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A sokadik gyulai pihenésünk helyszínéül ezúttal a Hunguest Gyula szállót választottuk. Jó döntés volt! A szálloda egyik épülete még felújítás alatt áll(ez a belülről már szépen felújított másik épület vendégeit nem zavarja) . A külső felújítás még hátra van, rá is fér. A szobák szépen berendezettek, kényelmesek. A konyha nagyszerű, ízletes, széles választék várja a vendégeket úgy a reggeliknél, mint a vacsoráknál, az egyetlen kevésbé pozitív észrevétel a sütemények viszonylag gyenge minősége. A szálló saját wellness részleggel rendelkezik, de egy összekötő folyosón keresztül a városi wellnessfürdő is térítésmentesen elérhető. Egyetlen negatív dologgal találkoztunk, amit mindenképpen meg kell említenem. Sosem tartottam szerencsésnek az italfelszolgálásért felszámított szervízdíj alkalmazását. Az ellenérzésem jogossága ezúttal is bebizonyosodott. Az első ( 09.12.) vacsora felszolgálóit kivéve, a következő napok vacsoráinál csak külön kérésre, hosszas várakozás után sikerült italhoz jutnunk, a vegzálástól nem túl barátságos pincér "jóvoltából". És ezért még szervízdíjat is felszámítottak. Szóval továbbra is úgy gondolom, hogy talán én mint vendég, jobban el tudom dönteni, hogy mikor adjak borravalót és mennyit. Ez azonban elvi kérdés, a szálló minden vonatkozásban megfelelt a várakozásunknak. Jó szívvel ajánlom mindenkinek a felkeresését.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Jó
Szolgáltatások:Jó
Étkezés:Jó
Hunguest Hotel Gyula további értékelései
2026.10.03a párjával
Kiváló
A szálloda tiszta, kényelmes, a személyzet nagyon kedves és előzékeny. A svédasztalos étkeztetés kiváló , bőséges és nagyon finom . Ahogy a szállodában, a fürdőben is példás a tisztaság a zuhanyozókat is folyamatosan takarítják . A környezet rendezett, különleges, gyönyörű virágokkal . Az...
Nem először voltunk Gyulán a Hungest Hotelben. Folyamatosan tapasztaljuk a színvonal romlását. Alaposan csökkent az ételkínálat, már csak 1 pultnál rakják fel az ételeket, nagy a tömeg, többször kell körbejárni. Először szemrevételezni a választékot, utána kell egy tányért szerezni, majd...
2026-07-07-től 3 éjszakát töltöttünk a szállodában. Személyzet udvarias, kedves, türelmes, igyekeznek minden óhajt-sóhajt azonnal rendezni, végtelen türelemmel. Szoba kellemes volt, leszámítva a matracot, amely fejrésze alacsonyabban volt, mint a lábrész. Matrac megfordítása után, helyre állt a...