Jó
2024. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. szeptember 14.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az Erkel szárnyban volt a szobánk, vagyis nem volt erkély. Nem volt hova kiteregetni a nedves használt törülközőket és fürdőruhákat. A fürdőszobai fali törülköző szárító 1 ember esetén is kevés! Ott tartózkodásunk második napján tudtuk meg, hogy bármikor kaphatunk száraz törülközőt a szobaasszonyoktól, feltéve, ha nem a délutáni fürdőzésből jöttünk fel, mert délután egyszer sem találkoztunk velük. A szobaasszony szerint a fürdőszobában van kiírva a törülköző csere, de ezt nem sikerült megtalálnunk.
A felújított szobában egyetlen ablak volt nyitható, a másikról leszerelték a kilincset. A nyitható ablakon nem volt szúnyogháló, be is jöttek rendesen. A széles ablakpárkányt a madarak alaposan összepiszkították, sajnos ennek letakarítása teljesen elmaradt.
Személyes vélemény: az ágy betét nagyon puha. Idősek vagyunk , nem könnyen forgolódunk, igaz ebben az ágyban alig tudtunk elhelyezkedni, mert ahova leültünk, ott ejtett foglyul a matrac. Talán, ha távolugró módjára bevetődünk az ágyba, úgy sikerült volna könnyebben helyet találni.
Egy szállodai szobában az ágyon kívül a fotelbe lehetett volna leülni, de a fotelek nehezek, nehezen mozgathatók voltak, egyébként csak a falat nézhettük volna.
A minibár csak világított, de nem hűtött, viszont hátul erősen melegedett. Sajnos a szobaasszony sem tudott segíteni.
A WC ülőke fedele kipattant a csapágyból, ezt a szobaasszony vette észre, és 1 órán belül meg is javították !!!! Jó pont.
Az éttermi választék bőséges volt , minden nagyon ízletes volt.
A személyzet szolgálatkész és udvarias volt.
A fent említett negatívumok könnyen javíthatók , egy 4 csillagos szállóban ezek nem fordulhatnának elő.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Gyula további értékelései
2026.10.03a párjával
Kiváló
![]()
A szálloda tiszta, kényelmes, a személyzet nagyon kedves és előzékeny. A svédasztalos étkeztetés kiváló , bőséges és nagyon finom . Ahogy a szállodában, a fürdőben is példás a tisztaság a zuhanyozókat is folyamatosan takarítják . A környezet rendezett, különleges, gyönyörű virágokkal . Az...
2026.10.02a párjával
Átlagos
![]()
Nem először voltunk Gyulán a Hungest Hotelben. Folyamatosan tapasztaljuk a színvonal romlását. Alaposan csökkent az ételkínálat, már csak 1 pultnál rakják fel az ételeket, nagy a tömeg, többször kell körbejárni. Először szemrevételezni a választékot, utána kell egy tányért szerezni, majd...
2026.09.13családjával
Jó
![]()
2026-07-07-től 3 éjszakát töltöttünk a szállodában. Személyzet udvarias, kedves, türelmes, igyekeznek minden óhajt-sóhajt azonnal rendezni, végtelen türelemmel. Szoba kellemes volt, leszámítva a matracot, amely fejrésze alacsonyabban volt, mint a lábrész. Matrac megfordítása után, helyre állt a...
A Hunguest Hotel Gyula legnépszerűbb csomagjai
Napi ár fürdőbelépővel (1 éjtől)
54.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
102.850 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
79.360 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval