Hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Hajdúszoboszló
Hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Hajdúszoboszló
4,3
7 értékelés
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Hajdúszoboszló bemutatkozása
Névadója, Kovács Máté a debreceni Egyetemi Könyvtár igazgatója, valamint a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán a Könyvtártudományi Tanszék vezetője volt. Emellett aktív tagja volt számos egyéb könyvtártudományi bizottságnak és egyesületnek is. Fontos szerepe volt a Magyar Enciklopédia kiadásának előkészítésében és az egyetemi könyvtárosképzés fejlődésében.
Tovább olvasom >>
Születésének 75. évfordulóján, 1981-ben vette fel a városi könyvtár a nevét. Könyvtárként a tanulók, tanárok, művelődni és olvasni vágyók központi helye. Emellett előadásoknak, tehetséggondozó szakköröknek és egyéb kisebb rendezvényeknek nyújt otthont.
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Kihagyhatatlan 2026. augusztus 14.családjával járt itt
55
Szász Endre 100 Emlékkiállítás. Volt szerencsénk látni, sok-sok évvel ezelőtt a Szász Endre Kastélymúzeumot Várdán. A művész Hajdúszoboszlón élő családjához kötődő ismeretségünk, még gazdagabbá tette az élményeket. Köszönjük a lehetőséget!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét. Az átlag számításánál figyelembe vettünk 6 darab olyan értékelést is, melyet szöveg nélkül, csak pontozással adtak le partneroldalukon, a szallasvadasz.hu-n.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.