Jó
2025. márciusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2025. március 28.Ajánlom a helyet másoknak is!
A 226-os szobában voltunk. Nem volt tükör a szobában, a többi szobával ellentétben. Az ablakon nincs szúnyogháló, a melletünk lévőkön végig volt. Nyáron ez nagyobb probléma. A tévé megérkezésünkkor is be volt kapcsolva, aztán kiderült, hogy nem lehet kikapcsolni, így éjjel-nappal végig ment egyfolytában. Olyan, mintha felújítás után ezt a szobát nem fejezték volna be. Nagyon hiányzik a terasz tető, főleg, hogy elég esős idő volt. Legközelebb első emeleti szobát kérek, az felett van tető, a másik szint erkélye. Ezektől az apró hiányosságoktól eltekintve,minden rendben volt. 4* -hoz képest, főleg köret tekintetében, a választék kissé egyhangú, a rántotta nem túl bizalom gerjesztő volt. Tocsogott valami olaj, nyers tojás víz? Keverékben, egyik nap még zöld is volt helyenként. A személyzet kedves, készséges volt mindenhol. A fürdő recepciónál sokszor várni kellett, mivel egy ember látja el azt is, ő a masszőr, pedikűrös, manikűrös is. Úszómester sem sűrűn mutatkozott. Ezek apró bosszúságok, amin úgy gondolom könnyű segíteni, és kell is, teltháznál még bosszantóbb. Ezek az észrevételek nem rontották a közérzetünket, a kényelmes ágy, kielégítő welness hozzájárultak a pihenésünkhöz. Valószínű, hogy jövünk még.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Atlantis Wellness & Conference további értékelései
2025.04.28gyerekekkel
Kiváló
![]()
Nagyon tetszett az egész épület kialakítása: minden része nagyon esztétikus, a wellness rész építészetileg átgondolt. Nagyon szépek és kényelmesek a szobák, családok számára is ideális, mert megfelelő (extra) méretű a kanapé és plusz fotel is van. A reggeli választéka nagyon széles, sok...
2025.04.22gyerekekkel
Jó
![]()
Lakosztályt kértem fizettem. Kicsi volt a szoba pótágy volt a lakosztályban a lakosztály áráért katnk egy 3+1 szobát . Máskor biztos nem kérek oda lakosztalyt nagy csalódás volt. Ha ember jól akarja érezni magát bárhol jó. Kiabáltam pihenj magam ez a wellnesbe sikerült. Aweelnes recepciós...
2025.02.21a párjával
Kiváló
![]()
A személyzet kedves segítőkész,a szobák tiszták ,tágasak,az ágyak kényelmesek,jó hogy van külön kispárna is. A welnesz részleg nagyon jó. Az ételek jók változatosak,a cukrász külön piros pontot érdemel a sütemények nagyon finomak voltak! Ha tehetjük máskor is szívesen töltenénk el Önöknél...
A Hotel Atlantis Wellness & Conference legnépszerűbb csomagjai
Előfoglalási kedvezményes ár reggelivel
85.050 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Kedvezményes ár reggelivel
89.776 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Előfoglalási kedvezményes ár félpanziós ellátással
101.850 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanziós ellátással
106.576 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi árak reggelivel (1 éjtől)
47.250 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
55.650 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Előfoglalási kedvezményes ár reggelivel
160.652 Ft / 2 fő / 4 éjtől reggelivel
Kedvezményes ár reggelivel
170.100 Ft / 2 fő / 4 éjtől reggelivel
Előfoglalási kedvezményes ár félpanziós ellátással
194.252 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanziós ellátással
203.700 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
87.840 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
106.646 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
105.618 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval