Szörnyű 2022. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2022. május 16.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nem jeleztek előre, hogy az utca, ami a címben meg van adva, éppen átépítés alatt van ésméggyalogosanis balesetveszélyes. Emiatt csak hosszas keresgélés után tudtunk bejutni a szállásra. Fizetős a parkolás, holott ebben az árban más helyeken bőven belefér. A wellness egy semmi. Éppen azért választottam ezt, hogy majd lazulunk egy napot, de az udvaron elhelyezett két medence, melyben a nagyobban is csak térdig érő víz volt, nem nevezhető wellnessnek. A szoba szűkös, a franciágy két matracból áll jókora réssel a közepén. A masszázs tusoló minden funkciója ki van iktatva, kivéve a sima kézi tust. Klíma nem működik, pedig jó lett volna, mert a legfelső szinten rendesen volt vagy 30 fok, mikor megérkeztünk. Húsmentes ételt állítólag előre kellett volna jeleznünk, ha tudnám, hogy hol és kinek. Fel se tételeztem, hogy ez ekkora gond 2022-ben. Szerintem ennyi pénzért csak jobbat lehet kapni.
Az ágyon lévő nagy párna, számomra alkalmatlan az alváshoz. A szoba sötétítője bár csodaszép de az utcai lámpafény erőteljesen átjön rajta és így az alvást zavarja.- Ezt jeleztem is a helyszínen. Kedves volt a személyzet hangulatos a szoba és kiváló az étkezési lehetőség. A medence víz sugara...
A 102-es szobát kaptuk. A mosdó lefolyója alig engedte le a vizet, a hűtő egyik lába hiànyzik. A kijelentkezésnél az általam előre fizetett teljes, kedvezményes vételárat előlegként kezelték és euróból átszámított összeg különbözetét még kifizette5ék velem. Ezt a reklamálásom után vissza...
Kellemes családias szálloda. Kiemelkedően tiszta, a személyzet rendkívül udvarias. Az ételek nagyon-nagyon finomak. Amit nem értettem, hogy miért nem lehet a teljes gyógyvizes medencét feltölteni és szabadban hagyni. Miért kell ilyen kevés vízfelületet használni és fóliával lefedni. (A...