Jó
2013. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. április 5.Ajánlom a helyet másoknak is!
A személyzettel kevés érintkezésünk volt, ami azt jelenti, hogy nem kellett problémákat megoldanunk, észrevétlenül szolgáltattak, magas színvonalon.
A tisztaságra sem lehetett panasz, jó volt mind a szoba és közösségi területek, mind a fürdők tisztasági állapota, a nap minden szakában (esős időszak volt).
A szobák felszereltségénél elkelne valamivel több szárítási, teregetési lehetőség, lévén a fürdőhelyi következményként jelentkező nedves törülközőkre, fürdőruhákra (pl. mobil szárító).
Kimondottan színvonalas, kíváló volt az éttermi ellátás, a svédasztalos étkezések kínálata, minősége és a szervírozása.
S persze a másik lényeg, a szálloda azon adottsága, hogy rendelkezik azzal a "nagytudású" gyógyvízzel, ami majd minden embernek hasznos lehet, valamiben kezelést nyújthat.
Összességében a két nap nagyon kellemes időtöltést, pihenést nyújtott, s annak ellenére, hogy az ember igyekszik új helyeket fellelni, kipróbálni, a Hotel Silverbe valószínű, hogy lesz rövid időn belül visszatérés, s talán egy hosszabb turnussal számolva is.
A helyet csak ajánlani tudom mindenkinek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Silver Hotel további értékelései
2026.08.23a párjával
Kiváló
![]()
A hotelben érkezésünkkor kellemes légkör fogadott. A személyzet kedves és figyelmes volt, még egy vendégváró italt is felszolgáltak és mindenről részletesen informáltak. A hotel elhelyezkedése nagyon jó, a sétány nyugodtabb végén található de mégis pár perc sétára a forgalmas és esténként...
2026.08.14egyedül
Szörnyű
![]()
Pihenni mentünk. Olyan volt, mintha építési területen lettünk volna. A régi épületben kértünk szobát, a konyha volt alattunk - amit nem tudtunk -. 4-22 óra közöttt folyamatos volt a dübögés, tehát nem pihentünk. Egy nap után szóltam a recepción, mikor már türhetetlen volt a zaj, közölték majd...
2026.06.17a párjával
Jó
![]()
Kellemes üdülő környezetban van ez az elegáns szálloda. Két épület az utca két oldalán, de mindkettőhöz van wellness részleg. Nem kell, nem fontos átjárni a másik oldalra a wellnes miatt. Csak az étkezések vannak a nagyobb épületben. Június eleje kimondotann jó időpont a foglalásra, még nincsenek...
A Silver Hotel legnépszerűbb csomagjai
Szépkorúak kedvezménye
94.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
96.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
105.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23. - speciális előrefizetéssel
124.450 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23.
131.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
133.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony
217.500 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
395.500 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
49.568 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval
55.075 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Március 15. - speciális előrefizetéssel
59.490 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Pünkösd - speciális előrefizetéssel
61.380 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval
211.760 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
97.920 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
84.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval