Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Silver ami majdnem Gold

Silver Hotel HajdúszoboszlóSilver Hotel Hajdúszoboszló a térképen

Kiváló 2015. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Párommal kettesben töltöttünk el 5napot a szállodában. A rövid véleményem az, hogy szuper! Csak ajánlani tudom!

De kicsit bővebben is:
Megközelítés és becsekkolás:
A szálloda a sétány vége felé található, mondhatni, hogy épületpárjai zárják a hotelek sorát. Parkolási lehetőség az új épületrész parkolójában, valamint külön összegért a zárt mélygarázsban. A recepció a régebbi épületben található.
A recepciósok kedvesek és segítőkészek voltak.

A Szálloda és környéke:
Szóval azt azért tudni kell, hogy nem ez a szálloda van a legközelebb a strandhoz. Másrészről pedig mi kifejezetten örültünk neki, mivel így mindig végig mehettünk a nyüzsgő sétányon, ami már eleve egy kisebb program volt. Be-be tértünk egy-egy helyre és miközben beszélgettünk, boroztunk vagy koktélt szürcsölgettünk.

A szálloda:
Itt jegyezném meg, hogy egyszer nem jutottunk el a strandig, nem azért mert sok volt a bor. Sokkal prózaibb oka volt. A Silvernek szuper medencéi és wellness részlege van, ezért úgy döntöttünk ha már itt vagyunk akkor pihenünk és csak a szállodában pancsolunk.
Sajnos télen a szabadtéri medencék elérése korlátozva van némiképp, de akinek a maradék nem tetszik még mindig ott a strand opciónak.
A szálloda egyébként, ha nem feltétlenül a vizes kikapcsolódás híve vagy rendelkezik játékteremmel, amit mi nem próbáltunk ki ezért nem is tudok róla mit írni.

Reggeli, ebéd és vacsora:
Nehéz lenne rosszat írni a hotel konyhájára. Az ebédlő szép és igényes, a pultok jó elrendezésűek, a pincérek a végletekig udvariasak. A reggeli és a vacsora svédasztalos. Mi szemnek és szájnak ingere, az itt fellelhető volt. Sok helyen nem a mennyiséggel van a baj, hanem az ízekkel. Itt ilyen probléma nem volt. Az ebéd sima menüs ebéd /ha lehet így fogalmazni/, a jobbik fajtából. Személy szerint egy problémám volt vacsora közben, de csúnyán néztem a szakácsfiúkára és belátta, hogy nincs kedvem 2x a húsos pulthoz sétálni, ezért dupla adag húst szelt a tányéromra! Így ez a probléma is megoldódott :)

A szoba:
Az új részlegben foglaltunk egy sarki lakosztályt erkéllyel.
Közel 30 négyzetméter alapterülettel. Komolyan néha elfáradtam abban, hogy elmentem a fürdőszobáig meg vissza. Maga a szoba pazar, elegánsan berendezett. Hatalmas bordó sötétítő függöny, plüss hatású vajszínű padlószőnyeg, kényelmes minőségi matraccal szerelt ágy, ami elektromosan dönthető. A fürdőszoba megint csak önmagáért beszélt. Hatalmas hidromasszázs kád, valamint külön zuhanykabin, kézmosó és toalett. Szép csempék igényes kialakítás.

Összegezve:
Mondanom sem kell, hogy a tisztaság épp úgy jellemző volt a wellness részlegre mint az étkezőre és úgy az egész szállodára.
Árértékben a szálloda azt gondolom, hogy jól eltalált.
Aki itt nem érzi jól magát, az sehol sem fogja.

Talán egy negatívum amit meg kell említsek, de ez is felfogás és évszak kérdése, hogy a két épület nem egymás mellett van az utcában hanem egymással szemben. (nincs zárt összeköttetés a két rész között)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:
Kényelem:
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:

Silver Hotel további értékelései

2026.08.23a párjával
Kiváló
A hotelben érkezésünkkor kellemes légkör fogadott. A személyzet kedves és figyelmes volt, még egy vendégváró italt is felszolgáltak és mindenről részletesen informáltak. A hotel elhelyezkedése nagyon jó, a sétány nyugodtabb végén található de mégis pár perc sétára a forgalmas és esténként...
2026.08.14egyedül
Szörnyű
Pihenni mentünk. Olyan volt, mintha építési területen lettünk volna. A régi épületben kértünk szobát, a konyha volt alattunk - amit nem tudtunk -. 4-22 óra közöttt folyamatos volt a dübögés, tehát nem pihentünk. Egy nap után szóltam a recepción, mikor már türhetetlen volt a zaj, közölték majd...
2026.06.17a párjával
Kellemes üdülő környezetban van ez az elegáns szálloda. Két épület az utca két oldalán, de mindkettőhöz van wellness részleg. Nem kell, nem fontos átjárni a másik oldalra a wellnes miatt. Csak az étkezések vannak a nagyobb épületben. Június eleje kimondotann jó időpont a foglalásra, még nincsenek...

A Silver Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval (min. 2 éj)
Legjobb ár félpanzióval
96.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Szépkorúak kedvezménye (min. 2 éj)
Szépkorúak kedvezménye
96.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
105.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Október 23. - speciális előrefizetéssel (min. 2 éj)
Október 23. - speciális előrefizetéssel
124.450 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Október 23. (min. 2 éj)
Október 23.
131.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Két ünnep között (min. 2 éj)
Két ünnep között
133.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Karácsony (min. 3 éj)
Karácsony
217.500 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Szilveszter (min. 3 éj)
Szilveszter
395.500 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
49.568 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
55.075 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Március 15. - speciális előrefizetéssel
Március 15. - speciális előrefizetéssel
59.490 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Pünkösd - speciális előrefizetéssel
Pünkösd - speciális előrefizetéssel
61.380 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Silver napok félpanzióval (min. 4 éj)
Silver napok félpanzióval
211.760 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló - Senior ajánlat
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
97.920 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Szenior ajánlat
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
88.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval