Gyenge
2018. decemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2019. január 2.Nem ajánlom a helyet másoknak!
8 fő részére volt foglalásunk. Szerencsére csak 4 en tudtunk eljönni, így kevesebben érezhetjük magunkat csalódottnak. Lehet csak mi vagyunk igényesek, de szerintem nem vagyunk egyedüliek a recenziókat elolvasva. Asztalfoglalási gondok is voltak, amiről sokan nem tudták, hogy kell foglalni, mert érkezéskor nem figyelmeztették gondolom. Talán még nem volt itt ilyen akció?Mi tudtuk így előre foglaltunk, ami természetesen első este el volt foglalva, kérdeztük miért foglalták el a helyünket, mivel az övéket is elfoglalták a pincér oda ültette őket. Azután a pincér talált nekünk asztalt, ami természetesen szintén le volt foglalva. Este szerettünk volna kicsit billiárdozni, de golyó nélkül nem ment. Valaki biztosan eltulajdonította, nagy papírral ráírva az asztalra, hogy technikai okok miatt nem működik. Többen elégedetlenek voltak a kiszolgálással Szilveszter este is. Kiszolgalás lassú, még szerencse hogy az est kezdetén rendeltünk dupla adag vizet és hangulatnak 2 palinkat. Azért volt dupla rendelés, mivel a felszolgáló pincér figyelmeztetett, hogy annyi a megrendelés hogy 1 órát kell kb. várnunk mire hozzánk ér a rendelésünkkel. Itt kezdődött a Szilveszter esti hangulat. Mire masodszorra szerettünk volna rendelni kb este 10 kor a pincér a szomszéd asztaloknál sürgött forgott(persze kis zsebpénzért) szóltem neki, hogy mi is szeretnénk még rendelni. Azt mondta 1 perc és jön. Lett abból 45 perc is, mikor megint a szomszéd asztalokhoz ért a fizetősökhöz. Újra szóltam, hogy azért már tényleg jöhetne, hogy leadjuk a rendelés. A válasz annyi volt, hogy most nem jöhet, mert a romániai vendégeknek pezsgőt szervíroznak, mivel náluk mindjárt éjfél. Nem is lett volna ezzel gond ha először szólok, mert ugye fontosabb a 10 éve elégedett visszajáró (fizetős)vendég, mind aki először van itt (nem fizetős vendég) aki soha többé nem jön ide. Itt betelt nálam a pohár és a szobára akartam volna menni 1 üveg borért, de útközben találkoztam a tulajdonossal, akit a szobánkra szerettem volna meghívni 1 pohár borra. A tulaj erre azt válaszolta, ez nagy szégyen lenne neki és szólt 1 másik pincérnek aki 5 perc múlva teljesítette a megrendelésünket. Többet azután már nem is kértünk, mert elment a kedvünk. Táncolni szerettünk volna a párommal, mivel szeretünk, de helyszűke miatt ettől is elment a kedvünk. 330 embernek volt hely összesen 30 -40 nnek való tánctér. A fürdőszoba mérete az 1 vicc, Igaz mi a régi épületbe voltunk. Az izzók a szobán, előszobáról nem beszélve elavultak, alig van fényerejük. Fürdőszobába összesen 1 izzó, aminél nem nagyon lehet még borotválkozni sem, nem még sminkelni. Zuhanyrózsa magassága 1 törpére van beállítva ami nem állítható(fix). A kávézó is 1 vicc, az összes poharat oda hordják az étteremből is elmosni, tele volt vele a pult. Nem lehetne ezeket a dolgokat máskép orvosolni?
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Silver Hotel további értékelései
2026.08.23a párjával
Kiváló
![]()
A hotelben érkezésünkkor kellemes légkör fogadott. A személyzet kedves és figyelmes volt, még egy vendégváró italt is felszolgáltak és mindenről részletesen informáltak. A hotel elhelyezkedése nagyon jó, a sétány nyugodtabb végén található de mégis pár perc sétára a forgalmas és esténként...
2026.08.14egyedül
Szörnyű
![]()
Pihenni mentünk. Olyan volt, mintha építési területen lettünk volna. A régi épületben kértünk szobát, a konyha volt alattunk - amit nem tudtunk -. 4-22 óra közöttt folyamatos volt a dübögés, tehát nem pihentünk. Egy nap után szóltam a recepción, mikor már türhetetlen volt a zaj, közölték majd...
2026.06.17a párjával
Jó
![]()
Kellemes üdülő környezetban van ez az elegáns szálloda. Két épület az utca két oldalán, de mindkettőhöz van wellness részleg. Nem kell, nem fontos átjárni a másik oldalra a wellnes miatt. Csak az étkezések vannak a nagyobb épületben. Június eleje kimondotann jó időpont a foglalásra, még nincsenek...
A Silver Hotel legnépszerűbb csomagjai
Szépkorúak kedvezménye
94.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
96.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
105.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23. - speciális előrefizetéssel
124.450 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23.
131.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
133.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony
217.500 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
395.500 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
49.568 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval
55.075 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Március 15. - speciális előrefizetéssel
59.490 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Pünkösd - speciális előrefizetéssel
61.380 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval
211.760 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
97.920 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
84.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval