Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Felejthetetlen éjszaka

Hotel Hőforrás HajdúszoboszlóHotel Hőforrás Hajdúszoboszló a térképen

Gyenge 2016. márciusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. május 4.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Az itt töltött időről mosolyogva, néha nevetve beszélünk. Úgy adódott, hogy édesanyám kapta az utalványt, ami két éjszakára szólt félpanziós ellátással. A képek alapján felkészültünk egy kis időutazásos kiruccanásra hárman, édesanyám, a kislányom és én. Autóval érkeztünk, majd az ajtó mögötti nehéz barna függönyön áthatolva jutottunk a recepcióhoz. Becsekkolás után igénybe vettük a hotel parkolóját, ami a hátsó udvart jelenti. Az oda vezető folyosón megcsodálhattuk a szállás művészbejáróját és a gépházat is. A liftben hangulatos zene enyhítette növekvő szorongásunkat. Szerettem volna ezen még inkább segíteni, azonnal meg is látogattam a szobánkban a mosdót, amikor felfedeztem, hogy ezt más is megtette előttünk. Nagy szerencsénkre csak kis dolga akadt, de azért igazán leöblíthette volna. Ezen a sokkon túljutva elhatároztuk, hogy sétálunk egyet vacsora előtt. Visszatérve le is ültünk az étkezőben. A kínálat mintegy, a miliőbe illeszkedő, édesanyám gyerekkorát idéző menüsor volt; hideg gyümölcsleves, húsleves, sárgaborsó főzelék sült hús, illetve csirke tokány, aminek erősen sárgaborsó főzelék íze volt. Kiderült továbbá, hogy a szakács nem fiatal ember (erősen őszül). A katonás trükköt is bevetettem, hogy ha már az étel gyér akkor eszem hozzá sok kenyeret. Utóbbi szép vékonyan volt szelve, ennél fogva dobócsillagnak inkább illett volna, olyan kemény volt. Akkor és ott meg is beszéltük, hogy a második éjszakát nem fogjuk felhasználni. Másnap reggel a személyzet maximálisan korrekten járt el, a fürdőbelépőink árát nem kellett kifizetnünk. Nem meséltem el a tapasztalataimat a recepciósnak, de nem is kérdezte.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Szörnyű
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:Átlagos

Hotel Hőforrás további értékelései

2024.04.16a párjával
Szörnyű
Sajnos a szálloda tulajdonos váltás miatt több hónapig zárva volt! Mi a második héten voltunk, de még nem voltak teljesen felkészülve a vendégek zökkenőmentes fogadására! A gyógykezelések beosztása elég nehézkesen ment! Kevés volt a szakember! Elutazás napján nem működöt a bankterminált, ki...
2023.09.25a párjával
A szálloda kicsit retró, de tiszta. A wifi a földszinten kívül használhatatlan, jelerő a szobában gyenge. A reggeli minden nap ugyan az, nincs különösebb változatosság. Az esti svédasztalos vacsora kétféle főételre korlátozódik, de ízletes. Feltételezésem szerint mivel szezon vége van a kültéri...
2023.09.04egyedül
Gyenge
Tényleg két csillagos.....Mindenre ráfér a felújítás. Főleg a fürdőszobára!!! Az ételek finomak voltak, a séfnek 5 csillag! Nem működött minden medence és ezt az interneten nem tették közzé ott tudtam meg..... A recepciósok nagyon kedvesek, a pincérek lehetnének lelkesebbek. Egyszer ki...

A Hotel Hőforrás legnépszerűbb csomagjai

Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló - Hőforrás napok (min. 2 éj)
Hőforrás napok
79.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
2024.09.01-ig
Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló - Pünkösd (min. 5 éj)
Pünkösd
189.000 Ft / 2 fő / 5 éj-től félpanzióval
05.16-20.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Pelion tavaszi hétköznapi akció
Pelion tavaszi hétköznapi akció
2024.06.13-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
77.197 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Senior csomag nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
Senior csomag nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
2024.12.23-ig
Silver Hotel Hajdúszoboszló
89.976 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Két éjszakás ajánlat
Két éjszakás ajánlat
2026.04.23-ig
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
74.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval