Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kicsit jobb is lehetett volna

Hotel Hőforrás HajdúszoboszlóHotel Hőforrás Hajdúszoboszló a térképen

Gyenge 2021. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2021. október 8.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A szoba 2 személyes, mégis csak 1 azaz egy kényelmes ülőhely van benne. kicsi az asztalnak csúfolt falra szerelt lap, asztal még a teraszon sem volt. A fürdőben nincs semmi tárolási lehetőség, még törülköző tartó sem. Fürdős szálloda révén elkelt volna egy szárítási alkalmatosság is. Bár elismerem volt centrifuga a fürdőben, de a vizes fürdőruhákat nincs hova tenni. A fürdőszoba levegője is hagyott némi kívánnivalót, értsd WC szag. Mindezt egybevetve a XXI.században a három csillagot kissé túlzásnak tartom. Ez ötven évvel ezelőtt színvonalnak számított, de ma már a két csillag is talán túlzás. Nekünk a lifttel is gondunk volt, mozgáskorlátozott révén rosszul esett volna, ha több emeletet két bottal gyalog kellett volna megtenni. Bár tudom ez nem szolgáltatás függő. Az interneten feltüntetett fényképek alapján ennél jobbra számítottunk. Az éttermi kiszolgálást viszont nagyon jónak tartottuk, és a készített ételek is finomak voltak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Szörnyű
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:
Elhelyezkedés:Gyenge

Hotel Hőforrás további értékelései

2025.12.07a párjával
Átlagos
A fürdőszoba tisztasága nem éppen volt megfelelő. Hideg volt a szobában ,hiába volt be kapcsolva a radiátor . Nem lehetett szabályozni a tekeröjét,szinte hideg volt . Az ablakok szigetelése kritikán aluli ,mert a szobában a függöny csak úgy lengett a huzattól. Ezt a többi vendég is mondta. Ott...
2025.06.11a párjával
Gyenge
Este 2 főfogás, 2 nap 7 órákor ketten vacsoráztunk, lekaptak az első asztal már reggelire van terítve, üljünk a másodikhoz. Érthető, el van foglalva a " vendéggekkel" 🙂🙂🙂 A 2 fogásból 7 órákor 1 volt, az őszibakal töltött csirkemellből 1 db volt. Elfogyott..... Az előző...
2025.03.31a párjával
A recepciós és a masszőr nagyon sokat dobtak a megítélésen,rendkívül kedvesek,segítőkészek. Az étterem közel sem olyan,mint a képeken.Nincs túl nagy választék a vacsoránál,de ami volt,az finom volt. A benti wellnes tiszta,de a képek szebbnek mutatják,mint a valóság. Ráférne egy felújítás a...

A Hotel Hőforrás legnépszerűbb csomagjai

 Hajdúszoboszló - Hőforrás napok (min. 2 éj)
Hőforrás napok
70.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Húsvét (min. 2 éj)
Húsvét
87.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Május 1. (min. 2 éj)
Május 1.
87.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Pünkösd (min. 2 éj)
Pünkösd
87.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - 4=5 akció
4=5 akció
140.000 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Hőforrás napok (min. 5 éj)
Hőforrás napok
165.000 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Gyógyító kikapcsolódás (min. 5 éj)
Gyógyító kikapcsolódás
165.000 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló - Két ünnep között
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Senior ajánlat Hévízen
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - 2 éjszakás ajánlat félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval