A zselicvölgyi légyfarm

Érzelmeim szerint ordenáré és alpári stílusnak lenne helye a véleményem megfogalmazásakor.
Érkezéskor csak a szobák elfoglalásakor tűnt fel a helyiségekben lévő rengeteg házilégy. Mindannyiunkat leptek a legyek, ami a szabadba léptünkkor enyhült.
Kávét és üdítőt ittunk a recepció előtti teraszon. Igyekezni kellett, mert ahol kávé volt, vagy üdítő (a kanál, a csésze és a poharak széle, a kávécukor zacskója, a kicsöppent lé az asztalon, stb.), ott szó szerint egymást érték a legyek. Nem jutott eszembe lefényképezni, ahogy lepnek mindent és mindenkit.
Tudom, hogy az élővilág fontos és hatalmas része a rovarok osztálya. És milyen zseniális, ahogy a házilégy repül (plafonra bukfenccel leszáll), táplálkozik, ilyen "kicsi" központi idegrendszerrel szaporodik, tájékozódik és így tovább. Úgy szocializálódtam, hogy:
- az ételemet én eszem, és akinek adok
- a számon ne mászkáljon senki és semmi
- ha alszom, senki piszkáljon én sem piszkálok senkit
- csapatostól nem török senkire, mert éhes vagyok . . .
A legyek iránti undorom felülírta sajnos a pihenést. Folyamatosan futott bennem a kód, mely szerint a hálószobában és a kapcsolódó helyiségekből élve, vagy holtan el kell távolítani a legyeket.
Összegzésként a téli időszakot javasolnám mindenkinek. Azt, amikor a legyek téli álmot alszanak, és a fagyok tizedelik állományukat. És kizártnak tartom, hogy a tulajdonosi-üzemeltetői kör ne tudna erről.