Drága és s. . r [moderálva - a szerk. ]! ! Röviden csak így lehet jellemezni. . . a mai napon két személyre kívántunk étkezni, a főutcán haladva láttuk a futó lézerreklámot, hogy korlátlan ételfogyasztás! Úgy gondoltuk kipróbáljuk. Befelé haladva olvastuk a menü kînálatot 990-ért. . . . .
majd helyet foglaltunk és közölték se menü se korlátlan fogyasztás és elénk rakták az étlapot! Elég éhessek voltunk ahhoz hogy válasszunk az étlapról. . . . megrendeltük a kétfogásos ételeinket, a desszertet a végére hagyva attól függően, hogy mennyire lakunk jól. Jól megvárakoztattak bennünket már a levessel is, majd megkaptuk belekostólva majdnem elhánytam magam, mert a húslevesben a májgombóc büdös romlott volt. . . . . . feldühödve a levest latakarva vártuk a második fogást, majd annál is csalódnunk kellett! ! Kicsi adag és ehetetlen! ! ! A hortobágyi palacsinta nem is hasonlított arra amire kellett volna, ráadásul hidegen, valami húscafatokkal töltve! ! Az ételeink 2/3-át visszavitte a felszólgáló és még csak megsem kérdezte hogy baj van esetleg nem ízlett. . . majd hozta a számlát amin szintén kiakadtunk, mert pofátlanul felszámolták a 10% szervízdíjat! ! ! Ezek után nem hagytam szónélkül, amire a felszolgáló csak annyit mondott hogy sajnálom! Majd idegesen, remegve és éhesebben távoztunk mint mikor bementünk! ! ! ! Nem ajánlom senkinek! Ilyen s. . r helyen már régen nem ettem! !
Már sokszor jártunk az étteremben, kipróbálva a svédasztalos étkezést. Az ételek minősége, jó, izletes, választékos. A kiszolgálók gyorsak, kedvesek, segitőkészek. Sorba állás nélkül, gyors étkezést biztosit.Látogatásunkkor több nagyobb asztaltársaság is volt, de ez sem zavarta az ételek gyors utánpótlását.
Útközben megakadt a szemünk a cégtáblán: " Korlátlan svédasztalos fogyasztás 1. 180,- Ft", napi menü 750,- Ft". Ezt már kipróbáljuk - mondtuk. A berendezés, légkör kellemes, személyzet udvarias, segítőkész. Választék megfelelő. Mindenből vettünk egy picit, végigkóstoltuk a választékot a levesektől a desszertekig.
Az ételek ízletesek, panaszunk nem volt egyikre sem. A svédasztalhoz kötelező italfogyasztást két ásványvízzel letudtuk, bár ha nem vezetek, a csapolt Csíki sört ki nem hagytam volna! Összességében: Barátságos helyen igen jót falatoztunk pénztárca kímélő üzemmódban! Mindenkinek szívből ajánlom! Azt azért minden vendég figyelmébe ajánlom: Svédasztalos helyen egyszerre mindig annyit vegyél, amennyit meg is tudsz enni! Nagy illetlenség kajával megtömött tányért hagyni magad után!
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Itt fényképeztem:
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.