Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Rémálom a Baranya Hotelben

Park Hotel Harkany HarkányPark Hotel Harkany Harkány a térképen

Gyenge 2019. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2019. július 26.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
2019. július 23-25-e között 2 éjszakát töltöttünk a fenti helyen a párommal és a felnőtt gyermekemmel. A gyenge értékelés okai az alábbiak:
- A megérkezéskor kb 15 óra körül a recepción várakoztunk fél órát, mert senki nem volt sehol. Jött arra egy pincér aki megkérdezte, hogy mit akarunk, mondtam, hogy szeretnénk becsekkolni. Majd szól valakinek, mondta és elment. Kb. 15 perc elteltével érkezett egy fiatal hölgy aki az időközben odaérkező külföldi állampolgárnak próbált eurót átváltani forintra, de ez csak körülményesen, többszöri telefonálás után sikerült, majd megkérdezte mit szeretnék. Elmondtam, hogy van foglalásom. Megkereste a számítógépben, majd közölte, hogy ennyit kell most fizetnem. Kifizettem, de ez sehol a foglalásban nem szerepel. Majd közölte, - unott, mi van még, menjetek a fenébe arccal- hogy a másik épületben van a szobánk. Erre én mondtam neki, hogy elnézést, de két szobát foglaltam, és ez csak a két ágyas, hol van az egy ágyas szoba. Ja vagy úgy.....és mérgesen a kezembe nyomott egy másik kulcsot. Eldarált valamit és elküldött. Valójában már nem volt kedvem kérdezni sem tőle. A szobáinkat felkeresve ért a meglepetés. A franciaágyas szoba az két matrac összetolva, ami fekvéskor állandóan szétcsúszott, erkény csak a kicsi francia erkély, 1 pohár, 1 szék a két személynek. Ruhaszárító csak a fürdőben található fűtőtest ami max. 1 m magas. Szemetest sem találtunk. A rendes erkélyes szobáknál az erkélyen 1 asztal, 2 szék, ruhaszárító és az asztalon a hamutál. Az erkély nélküli szobáknál pedig megfenyegetik a belépő kártyán a vendéget, hogy ha nem a kijelölt helyen dohányzik 100.000.- Ft-ra bírságolják. De ez a körülmény még elviselhető, ám az egy ágyas szoba az maga a katasztrófa. Ez a szoba a főépületben a bejárat felett található ahol a kerthelyiségben este 10-ig zene, vendégek vannak. Az ablakra világít szemből az épületet megvilágító reflektor. Az ablakon 2 db sötétítő 50 cm széles sötétítő függöny, melyből az egyiket 1 csipesz tartja és visszarakni sem lehet, mert a szoba vagy 3 m magas. Az ablak szélessége pedig kb. 150 cm. Hűtőgép a szobában nincs, hiába a 40 fok meleg. A hűtést egy 20 cm átmérőjű asztali ventillátor szolgálja, a televízió pedig egy 17 cm képátmérőjű réges régi készülék. Az ágy is rövid, mert egy felnőttnek lelóg róla a lába. Egyik szobában sincs semmi leírás, hogy mi,hol található vagy az étkezések mikor vannak, stb. A szőnyegek foltosak, pecsétesek.
A fentiek miatt visszamentem a recepcióra és elmondtam a felsoroltakat. Az akkor ott levő úr megkérdezte, hogy mit csinált a kolléganője. Elmondtam neki a fentebb leírtakat. Ő ígéretet tett arra, hogy pótolnak mindent. Másnap reggel újra panaszt tettem, hogy nem történt semmi....ígérte újra, hogy intézkedik, poharat meg vigyek a bárból. Sikerült is délután kapnunk ruhaszárítót és egy hűtőt. Más a felsoroltakból senkit nem érdekelt rajtunk kívül.
Az étkezés értékelése azért annyi amennyi, mert az előző étkezés morzsái az asztalon, a terítő erre-arra lóg, fűszer-só csak minden második -harmadik asztalon található. Az ételek egyhangúsága nem mérvadó.
A csomagban biztosított welcome drinket kérni kellett a recepción, melyhez a grimasz is társult a recepcióstól. Az elfogyasztása sem volt egyszerű, mert kérni kellett a pincértől aki leültetett egy asztalhoz, mely letörölve időtlen idők óta nem volt és kb. 1 óra múlva megjelent a koktélokkal.
A személyzet.....az egy fő takarítónőn kívül, a köszönést nem ismeri, a kedvesség, udvariasság ismeretlen fogalom számukra. A wellness részleg padlója úszott a vízben.Sehol senki dolgozó, fürdő mester a környéken. Ezen az egy helyen tartom a tisztaságot elfogadhatónak.

Összességében megértettem, hogy miért kellett a bejelentkezéskor az egész összeget kifizetnem, mert ha nem kell csak távozáskor, akkor a megérkezéskor rögtön távoztunk volna. Feltételezem többen tették már ezt és ezért ez a rendszer.
Több helyen megfordultam az elmúlt évek során és legtöbbször az Önök szállásfoglalását vettem igénybe. Ám ilyen igénytelen és rossz helyen nem jártam . Sajnálom a csábító fényképeket a szállásról, mert köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Az ár-érték arány akkor lenne tökéletes ha azt kaptam volna ami a leírásban szerepel.

Tisztelettel: Ilona
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Gyenge
Tisztaság:Szörnyű
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Szörnyű
Szolgáltatások:Szörnyű
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Szörnyű

Park Hotel Harkany további értékelései

2022.11.18egyedül
Gyenge
Személyzet kissé unott, nem vendég-barát viselkedése, ez különösen a recepcióra jellemző. Többször jártam Harkányban, eddig ehhez hasonló "negatív" hozzáállást nem tapasztaltam. WIFI gyakorlatilag nincs, központi recepció előterében sem megbízható. Termálfürdő belépő a recepción nem...
2022.11.02barátokkal
Gyenge
A szálloda több épületből áll, mi az állítólag felújított, illetve nem olyan régen épülhetett D épületben voltunk. A padlószőnyegek a közös terekben, folyósókon, szobákban borzalmasan koszosak, hatalmas foltok rajtuk. Brrrrr. A frissen átvett szoba fürdőszobájában, a wc kefe tartójában fekália...
2022.11.02a párjával
Szörnyű
Kb.húsz éve járjuk feleségemmel az ország wellnes szállodáit, de ilyen gyenge, igénytelen helyre nem emlékszem. Piszkos, gusztustalan bútorzat, fűtés, takarítás nem volt. Az étterembe hideg volt, csak jól felöltözve ülhettünk asztalhoz. Áporodott zsír szag terjengett. Unott kiszolgáló személyzet...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány - Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
Senior ajánlat - Rekreáció nyugdíjasoknak
2024.12.28-ig
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány
117.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Ambient Hotel Sikonda - Előrefizetési kedvezmény félpanzióval
Előrefizetési kedvezmény félpanzióval
2024.12.20-ig
Ambient Hotel Sikonda
89.280 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Sándor Hotel Pécs - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2024.12.23-ig
Sándor Hotel Pécs
34.900 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel