Kiváló 2024. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. december 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Idén harmadszor voltunk a Hotelben, és mivel ismertük már a szolgáltatásaikat, ezért mentünk el újra a HARKÁNYI PSORIASIS CENTRUMBA. A vendéglátás nekünk abszolút a mi igényeink szerint való. A személyzet udvariassága, segítő készsége, előzékenysége, segíteni akarása példán felülinek mondható! Minden problémánkat amivel hozzájuk fordultunk igyekeztek a leghamarabb megoldani, még olyat is amit úgy alapból nem gondolna kötelességüknek a vendég. A víz az csodálatos, én állítom, hogy a mozgásszervi betegségekre az egyik legjobb. Nem akarom kritizálni bármelyik hévízünket hazánkban, de nekünk ez a legjobb magasan, pedig sok helyen voltunk már. Az ételek finomak és változatosak voltak, a halászléjük is kivételesen finom volt, de a többi étel is. Nem az a "bulizós hely", de nekünk ez is szempont volt, hogy a gyógyuláshoz, szintentartáshoz nagy segítség. A masszázs és a mágneskezelés is ezek közé tartozott ami a szolgáltatásban benne volt. Már a recepción ismerősként üdvözöltek, és mindenhol odaadó figyelemmel bántak velünk. A személyzetnek csillagos ötös minden szinten, szerintünk. Jövőre is biztosan fogunk menni a hotelbe. Kovács család
A személyzet kedves, barátságos és nagyon udvarias, segítőkész volt. A tisztaság, a rend példaértékű. Az ételek finomak, de a választék lehetne nagyobb. A gyógyvíz hatása öt napután is érezhető. A szobában az ágyak kényelmesek Amit megemlítenék kifogásként az a televízió műsor. Néhány magyar és...
A szoba rendben volt, az ételek kiválóak voltak (kivéve a halpaprikást túrós csuszával 😌). Az ajánlatban szereplő 3 medence közül csak 1 üzemelt és melegebb hőfokra számítottunk a 36 °C-nál. Ennek ellenére onnan is kitessékeltek a vízi torna idejére. A masszázs jó volt (Fruzsinának...
Jó napot Nekem az nem tetszett,hogy a falak nagyon vékonyak. Felettünk este széket huzigatták,vagy az ágyat. A beépített szekrényt csapkodták ide oda. Mellettem levő szobákban minden lehetett hallani amit beszéltek,vagy a tévét. Amúgy a kaja finom volt. A wellness is nagyon jó volt....