Kiváló 2016. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ez az egyike azoknak a helyeknek ahová érdemes többször is ellátogatni. A szálloda és a park, a wellness és a kerti tó, a lovak, a szolgáltatások azoknak is nagyszerű élményt nyújtanak, akik ki se teszik a lábukat napokon keresztül a kastély kerítésén. Azoknak pedig akik szeretnek kirándulni, felfedezni a lehetőség szinte végtelen. Várak, híres történelmi helyszínek Magyarországon és a szomszédos Szlovákiában. A szálloda ezt ráadásul egy kiadványba is foglalta, ami program javaslataival nyújt segítséget, hogy merre is induljunk el. Az ételek háziasak, a kiszolgálás kedves, a tulajdonos házaspár pedig valóban egyedülálló módon kommunikál a vendégekkel,mindenkihez van jó szavuk, érdeklődnek, kastély bemutatót tartanak amiből megismerhetjük, hogy egykor milyen híres volt a helyszín, ami aztán el lett felejtve, de most újra visszakerülhet a térképre. A padláson pedig igazán különleges hangulat vár minden érkezőre... szóval szerintem érdemes elindulni a Vecsécity-be, mert valahogy a középpontja a környék nevezetességeinek, ráadásul önmagában is jó a hely. Nekem tetszik :)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Jó
Hotel Vécsecity további értékelései
2026.11.01gyerekekkel
Kiváló
Pozitívumok - nagy családi apartmantok, a személyzet rendkívül kedves - wellcomedrink, happy hour ital akció. - kézműves foglalkozás, mesefilmezés popcornnal - Reggeli: palacsinta is volt, és pezsgő is - szinte mesekastély, tele van bagolyfigurákkal - kert fantasztikus! Játszótér, tavacska,...
Hernádvécsén a Hotel Vécsecitybe tőltöttünk 5 napot. A falu lehangoló, de a kastély szuper. Tényleg a kastélyba zárt város. Nagyon impozáns épület együttes. Korhű a kastély rész. A személyzet készséges. Az ételek finomak. A Wellnes nagyon kicsi. A hataémas parkban lehet jókat sétálni. Az állatok...
Wellnes:3 szemelyes goz 5 fos jakuzzi,5 fos szauna,ellenaromoltato evek ota nem mukodik(eppen most romlott el) Kulso medence kicsi es nem futik(sporol) Tobb mint 140 emberhez ez egy kicsit keves