Kiváló
2022. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2022. augusztus 24.Ajánlom a helyet másoknak is!
Mi 08.21-én ide jöttünk " telelni", ugyanis
novemberi időjárás fogadott.
16 C fok, eső, szél, ködszitálás, így napokig nem tudtunk sem a tóra, sem a szépen gondozott, virágos, hatalmas örökzöldekkel és lombhullató növényekkel körülvett kertbe lemenni.
Így a hotel vendégszeretetét élveztük.
Az apartman tágas, jól felszerelt, s most fontos volt, hogy jó meleg is volt.
A köntös, törölköző, frottír papucs hófehér, új vagy teljesen újszerű.
A bútorzat jó állapotú, szép nappali, kényelmes, magas franciaágy.
A szállodára jellemző a visszafogott elegancia.
A vendégör és a konyha nemzetközi.
A Tavirózsa étteremben az ellátás bőséges, változatos és nagyon finom volt.
A hagyományos, megszokott ételeken túl, a tatár bifsztektől, a vadason, dödöllén át a csevapcsicsáig szinte minden előfordult.
Esténként sokféle gyümölcs, finom sütemény és fagyi zárta a sort.
A nagy méretű étteremben szükség volt a 4 kávégépre, mert teltházas volt a hotel, amit csak a vacsoránál érzékeltünk, napközben nem.
Gyógyszálloda lévén a vendégek a középkorú, de főleg az idősebb,
nyugdíjas korosztályból kerültek ki, mindössze 2-3cgyermeket láttunk, de emiatt nem igazán javaslom a gyermekeseknek a hotelt.
A félpanziós ellátás része volt, hogy vacsorához járt egy ásványvíz vagy 1 Coca Cola termék.
Medencék:
fedett úszómedence 28 fokos,
2 db termál, 36 és 38 fokos, egy jakuzzi, egy kinti medence 32 fokos, legalább 5 féle élmény elemmel,
így valamelyik mindig működött.
Távolabb az épülettől, csendes helyen, szép zöldövezetben van még egy kinti, régi fajta 34 fokos termál medence is.
Sokféle gyógyászati kezelésre van lehetőség, de mi ezeket nem vettük igénybe, így róluk nyilatkozni sem tudok.
A szálloda külső része tele virággal, pihenő és hintaággyal.
Ebédelni az étterem melletti presszóban vagy a Borostyán sörözőben lehet. Előttük és az étterem előtt húzódó virágos teraszról a wellnesbe tudunk átsétálni.
A személyzet kedves, udvarias, 10 pontból 10-et adok a szállodának, mindössze egyetlen kis hibát tudok mondani, hogy a 7 emeletes épületben, a 3 liftből általában csak 2 működött, ezek vacsora időben kicsit nehezen szolgálták ki a megnövekedett forgalmat.
Ettől függetlenül bármikor visszamennénk ide,
s másoknak is jó szívvel ajánlom a hotelt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Ensana Thermal Hévíz további értékelései
2025.10.14a párjával
Kiváló
![]()
Már nem először voltunk itt , jól éreztük magunkat , meg vagyunk elégedve a szolgáltatással . A személyzet kedves , szép tisztaság mindenütt, az ételek finomak , bőseges választék. Sajnos a melegebb termál medence minden nap túlzsúfolt volt ez egy kicsit zavaró , de elviselhető. Köszönjük...
2025.08.26a párjával
Kiváló
![]()
A szálloda egy nagy komplexum, kicsit retro stílusú, de impozáns, szép belső terekkel rendelkezik, a lobby nagyon szép, a wellness részleg jó, a kinti élménymedence kitűnő. A reggeli és vacsora kínálata bőséges és nagyon finom, a pincérek és a személyzet kedvesek, udvariasak. A három lift jól...
2025.08.19a párjával
Kiváló
![]()
Többször jártunk a szállodában( Ensana Thermál) és Hévízen egyaránt. Kiváló szolgáltatások, kellemes környezet és nagyszerű lehetőség a pihenésre. Nem feledve a termál medencék, uszoda, szaunák, kiváló minőségű szolgáltatásait. Kedvencünk a "felső" árnyas medence volt, nagyszerű hely a...
Az Ensana Thermal Hévíz legnépszerűbb csomagjai
Pünkösd - speciális előrefizetéssel
140.024 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Majális - speciális előrefizetéssel
140.024 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
ŐsziKÉK
141.752 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Húsvét - speciális előrefizetéssel
198.367 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Két ünnep között - speciális előrefizetéssel
237.262 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Karácsony - speciális előrefizetéssel
260.600 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
263.625 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Karácsony
289.555 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter - speciális előrefizetéssel
364.046 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
404.496 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Wellness élmények előfoglalással (1 éjtől)
50.564 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Wellness élmények (1 éjtől)
56.182 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Wellness Neked
191.020 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz
109.080 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval