Átlagos 2024. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. május 25.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Amikor elfoglaltuk a szobánkat első ránézésre rend és tisztaság fogadott aztán megláttuk hogy tele van az ágyneműnk hosszú fekete hajszállal ami sem az én rövid barna hajamhoz, sem a feleségem hosszú szőkésbarna hajához nem passzol illetve mintha kicsit foltos is lett volna. Udvariasan megkértük a recepcióst hogy cseréljék le, ő elnézést kért és mondta hogy lecserélik. Másfél óra múlva visszatértünk és még mindig úgy volt minden, mikor rákérdeztem hogy sikerült e szólnia a személyzetnek azt felelte hogy kiment a fejéből és mégegyszer elnézést kért. (Ezért nem hibáztatom én is ember vagyok...) Ezt követően lecserélték az ágyneműt. A törülközőket nem cserélték mindig takarításkor, hiába jeleztük a "földre dobással". A wc papír elfogyott az egyik nap és csak 2 nap múlva kaptunk újat. Az étkezéseknél 10ből 8 étel finom volt! Többször tapasztaltuk hogy elfogyott egy fogás és nem pótolták csak fél óra múlva. Az utolsó napi reggelinél elfogyott a palacsinta, amire azt mondták kb 10 perc míg pótolni tudják, volt még fél óra a reggeliből de ez már sajnos nem történt meg! Szálltunk már meg négy csillagos hotelben és ott meg sem várták hogy egy étel elfogyjon és máris cserélték egy teli tálcára. (Pár fogásnál/alkalommal itt is tapasztaltuk ezt de sajnos csak részben) A lobby bárban kértünk 2 koktélt, az enyém nagy része jégkásából állt ami le volt öntve egy két összetevővel (swimming pool). Ittam már ilyen koktélt de ez sajnos csak össze lett csapva. A wellness részleg élvezhető volt. A gyógyvizes medence megfelelően meleg és igen tágas, kényelmes ülőhelyekkel amiben mindig volt helyünk. (Pünkösdi időszakban) 3 különböző szauna van igaz ebből 2 csak két személyes a finn szauna pedig 6 de élvezhető volt! A kinti melegebb vizű élménymedence is szép. A szálloda udvara/kertje szép és rendezett! A személyzet alapvetően kedves de a takarításra nagyobb hangsúlyt is fektethetnének!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Jó
Hunguest Hotel Helios további értékelései
2026.11.02a párjával
Jó
Tiszta szálloda, megfelelő felszereltségű szoba, a matrac megfordítva jobb volt, az étkezés kiváló, finom, választékos, a gyógyvíz nagyon jó, az élményfürdő rész a vendégek számához képest kicsi, a pihenőágyak nem szaunához valók, a zalai gyógymasszőrnő értette a dolgát, a személyzet segítőkész,...
A szâlloda nekünk az igazi kikapcsolódást nyújtotta, nagyon jó volt a a vellnesz részleg, a víz szuper volt a kinti nagyon hangulatos este, a gyógy víz is szuper, az alenkluziv ellâtâs minden igényt kielégítő volt. Kedves kiszolgálás. A szoba szép tiszta modern, kényelmes. Egyszóval nekünk...
A szállodában többször jártunk már,de kb.2-3 éve utoljára.A személyzet korábban nagyon kedves volt,most átlagos.A szobánkban érkezéskor ki volt kapcsolva a fűtés,1,5 napig majd megfagytunk.Az all inclusivosnak mondott ellátás nagyon gyenge volt az uzsonnát és a tízórait illetően,az ebéd kevés...