Gyenge
2018. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. június 27.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A hirdetés és a fürdőköpeny biztosítása, valamint az, hogy a medencefürdő zárt folyosón megközelíthető a csomagban számomra azt sugallta, hogy van általam , mint vendég által használható wellness részleg, vagy wellness lehetőség, ezért csalódás ért amikor a bejelentkezéskor kiderült, hogy nincs. Amennyiben szeretném a medencefürdőt igénybe venni, akkor belépőjegyet kell váltanom, amit meg is tettem egy alkalommal 3 órára 2000 forintért. Az utca túloldalán lévő mélygarázs drágább volt mint ami a leírásban szerepelt, udvari parkolási lehetőség pedig nem is volt. A fürdőszoba túl szűk volt, a WC használat kényelmetlen volt, a jobb oldalon a WC papír tartó, a bal oldalon a mosdókagyló rontotta a kényelmet. A zuhanyfüggöny nem tartotta benn a vizet, úszott az egész fürdőszoba, mivel nincs lefolyó.
Az elutazás napján nagyon nem esett jól, amikor reggel 8 óra 15 perckor a takarítók kopogtatására ébredtünk.
Ami viszont semmi kívánnivalót nem hagyott maga után, az az étkezés.
Bőséges választék, nagyon finom ízletes ételek, készséges és udvarias személyzet.
Ezek után az összegzett véleményem, hogy kétszer voltam ott először és utoljára, ennyi pénzért, mint ami a végére kijött találtam volna több olyan lehetőséget is Hévízen, ahol a korlátlan wellness lehetőség is rendelkezésemre állt volna.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Panoráma további értékelései
2025.11.20a párjával
Kiváló
![]()
Már sokadszorra mentünk ,így nem volt meglepetés ,hogy minden az elvárásainknak megfelelő volt . A szoba tiszta ,a reggeli vacsora bőséges és finom, nagy választékkal . A fürdőre a zárt folyosón lehet átmenni így kényelmesen fürdőköpenyben ez megtehető . A személyzet kedves , szolgálatkész...
2025.11.14egyedül
Kiváló
![]()
Másodszor voltunk itt, mert előző évben is tetszett. A szoba elég nagy, fürdőszoba is szép. Az ellátás, mint tavaly idén is szuper volt. Imádjuk a leveseket, a mákos guba is szuper volt! Ízletesen főznek, a reggeli is bőséges. Tetszik, h felhúztuk a köntöst és csak átsétáltunk a meleg vízhez. Az,...
2025.11.13a párjával
Kiváló
![]()
Ár-érték arányban megfelelő volt a szállás,mivel már voltam itt azt kaptam amire számítottam. Franciaágyas szobában lehetne kétszemélyes paplan , mivel praktikus a pároknak. Étterem . Az étel választék kifogástalan volt, viszont elvárná az ember , hogy a feltöltésre nagyobb gondot fordítsanak ,...
A Hunguest Hotel Panoráma legnépszerűbb csomagjai
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
74.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
76.950 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Senior ajánlat Hévízen
86.530 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony
151.275 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter a hévízi Hunguest Panorámában
244.900 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Legjobb ár (1 éjtől)
42.600 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
100.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi
92.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval