Kiváló
2022. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2022. július 16.Ajánlom a helyet másoknak is!
Nagyon szépen felújított szálloda. Ami nálam elsődleges, az a tisztaság, ez maximálisan megvolt. A gyógyfürdőbe átjutás kicsit kalandos. :)
A ételek rendkívül finomak voltak, sokféle választási lehetőséget kínáltak, és azonnal pótolták, ha valami megfogyatkozott, nem kellett várni. (Ezt azért említem, mert sok szállodában jártunk már, és a sok csillag ellenére nem mindenhol tapasztaltuk ezt.)
2 dolog nem tetszett, ami csak kicsit kellemetlen volt, nem befolyásolja az értékelést, inkább javító szándékkal írom, hátha tudnak majd rá megoldást találni.
Az egyik a parkolás. Nagyon sok a vendég, és ez persze jó, de igen kevés a parkoló. Lehet parkolni az utcán, ami nem azért gond, mert fizetős, hiszen a hotelbeli parkolás is az, de egyetlen szabad hely égen-földön nem volt. Végül egy ingyenes parkolóban töltötte az autó a 2 éjszakát, ami kb 10 perc séta a hoteltől.
A másik a lift. 13 emeletes a hotel, van összesen 2 lift, személyzeti felvonót nem láttunk, és a szobaasszonyok is azzal jártak (volna), mint a vendégek, és itt nem az a gond, hogy ne keveredjünk. Sajnáltam őket, mikor péntek reggel elutaztunk, mert mentek volna takarítani a következő vendégek számára a szobát, és a liftre vadászni kellett. Nekik is (a takarítószerekkel megrakott kocsikat nem vihették a lépcsőn), a vendégeknek is, kiváltképpen étkezési, és elutazási időben.
Ahogy elnéztük, nem volt 100 %-os a kihasználtság azon a 3 napon, és így is sokat kellett várni. Aki 10-13. emeleten kapott szobát, bizonyára nem szívesen használta a lépcsőt.
A szoba egyébként teljesen rendben volt, minden működött, szép új a bútor, az ágynemű, a fürdőszoba (fontos!) is nagyon tiszta.
A szálloda dolgozói kedvesek, segítőkészek.
Esténként élőzene, ami külön tetszett.
Szóval, csak ajánlani tudom, és remélem, marad ez a színvonal.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Panoráma további értékelései
2026.06.27barátokkal
Jó
![]()
Az ott tartózkodásunk alatt kisebb elektromos tűz keletkezett az esti órákban.Amikor megszólalt a riasztó, lementünk a földszintre, de többen a szobájukban maradtak, mert nem tudták mit kell csinálni. A recepción elmaradt a tájékoztatás ( sok külföldi is volt), a rendőrök, tűzoltók érkezése után...
2026.06.01a párjával
Átlagos
![]()
Nagyon nem tetszett, hogy külön kellett szólni a recepción, hogy klímát szeretnénk használni, mert nagyon meleg volt a szobában. A hűtőt is csak akkor kapcsolták volna be, ha fogyasztottunk volna belőle. Megérkezéskor szerettünk volna, de meleg volt benne minden ital! A reggeli és a vacsora...
2026.04.27a párjával
Jó
![]()
A szálloda, a hozzá tartozó kényelmi szolgáltatások és a személyzet segítőkészsége nagyon jó. Az ételkínálat kiváló, amiben mindenki találhat magának valót. Legyen vegetáriánus, húsfogyasztó vagy akár valamire érzékeny. A vacsora utáni élőzenén a halban meglepődtem, de esti levezetésnek jó és...
A Hunguest Hotel Panoráma legnépszerűbb csomagjai
Senior ajánlat Hévízen
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
99.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
97.357 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
101.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval